A közleményben azt írták, a gyanú szerint az alkalmazottak szeptember 21. és október 5. között becsábították a szórakozóhelyre a három indiai, a két svájci-afgán és a japán férfit, majd alkoholfogyasztásra bírták őket. Amikor a vendégek távozni akartak, jóval többet kellett fizetniük, mint amennyit valójában fogyasztottak.
Ha nem volt a vendégnél elég pénz, az alkalmazottak elkísérték a legközelebbi bankautomatához vagy akár a szállodai szobájáig is. Ha többen voltak, egyiküknek a szórakozóhelyen kellett maradnia, amíg a barátja visszaért a pénzzel - tették hozzá.
A BRFK V. kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztályával együttműködve tizenkét nőt és négy férfit állítottak elő. A belvárosi nyomozók önbíráskodás, személyi szabadság megsértése és bűnszövetségben elkövetett csalás miatt gyanúsítottként kihallgatták a szórakozóhely három ügyvezetőjét, valamint két alkalmazottját. Négyüket őrizetbe vették és indítványozták letartóztatásukat - olvasható a közleményben. (Rendőröket terelték le az embereket a vonatról, mert túl sok volt az utas.)
Forrás: MTI Fotó / Marjai János
Legolvasottabb
Az Erste és a CIB is megszólalt az esetleges kivonulásukról
Ezt nem láttuk jönni: összeállt a Fidesz és a DK egy cél érdekében
Hírbombát robbantott a Barátság-vezetékről a Reuters, a Molt is belekeverték
Baljós előjelek: ez az ország kihajítaná Magyarországot az EU-ból, ha megint a Fidesz nyer
Egy órával kevesebb alvás – ekkor kell előre tekerni az órákat
Hatalmas tüzet okozott egy elektromos roller Szombathelyen
Német gazdasági minisztérium: „Magyarországgal problémák vannak”
Komoly figyelmeztetés érkezett: azonnal el kell hagyni az országot egy esetleges támadás miatt
Még várni kell a januári gázszámlákra