Budapesten akarunk maradni. Ez az otthonunk. Ez érzelmi kérdés is - fogalmazott a rektor az Indexnek.
A megoldás egy kétoldalú nemzetközi megállapodás lenne a New York állam és Magyarország kormánya közt, amely garantálja a tudományos munkánk szabadságát, és azt, hogy szabadon taníthassunk, és vehessünk fel diákokat. Fontos, hogy ezek nem a mi kiváltságaink. Ezen jogok minden magyar intézményt is megilletnek - tette hozzá Michael Ignatieff,.
Kapcsolódó
A világon harminc, a CEU-hoz hasonló amerikai intézmény működik. Ha a magyar kormány elüldözi innen az egyik ilyen egyetemet, mi lesz a biztosítéka annak, hogy egy másik országban nem jut eszébe hasonló valakinek? Az Egyesült Államok szemszögéből ez itt nagyon is fontos ügy, és csak remélni tudom, hogy a magyar kormány felismeri ezt - fogalmazott a CEU első embere.
Szavai szerint a budapesti egyetem bezárása rossz üzenet lenne az egész világ számára. Ezért ilyen fontos a CEU ügye az Egyesült Államok számára.
Ez nem is csak az ország méretéről szól. Hiszen Magyarország megbecsült országnak számít Amerikában. De azt elmondhatom: nagy hiba ultimátumot adni az Egyesült Államoknak - tette hozzá a rektor.
A magyar kormány és az egyetem között hivatalos tárgyalások nincsenek - derült ki az interjúból.
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére