Az eddigi igényekben érintett munkavállalók esetében nincs szükség új kérelem kitöltésére. Ha a munkáltató nem kéri tovább a támogatást, ezt december 31-ig jelezheti.
Az újonnan pályázók mától, december 10-től november, december és január hónapokra igényelhetik a bértámogatást. Az új kérelmek és a meghosszabbított támogatások esetében a munkáltatóknak egy hónap továbbfoglalkoztatást is szükséges vállalniuk - mondta Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár.
A bértámogatás maximális mértéke a minimálbér másfélszerese, személyenként havi bruttó 241 500 forint. A munkáltatónak emellett járulékokat sem kell fizetnie a munkabérek után, így teljes bérköltségének több mint a felét is megkaphatja kompenzációként, ha nem bocsátja el a munkavállalóját, és munkabérét kifizeti.
A juttatást havi bruttó 483 ezer forintos fizetésig maradéktalanul, a felett pedig a minimálbér összegének másfélszereséig lehet érvényesíteni, akár a részmunkaidőben foglalkoztatottak után is. A támogatás így érdemben segíti a járványhelyzet miatt bevételkiesést elszenvedő vállalkozásokat munkavállalóik megtartásában. Mostanáig több mint 4500 munkáltató nyújtott be kérelmet közel 35 ezer munkavállaló esetében, mintegy 3,3 milliárd forint összegben.
Bővült az érintetti kör is, az utazásszervezők és -közvetítők, a szálláshely szolgáltatás tevékenységet végzők is pályázhatnak.
A részletes dokumentáció itt található, a kérelmeket 2021. február 8-ig lehet benyújtani.
Legolvasottabb
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Nem is gondolnák az autósok, hogy ezzel félmilliárd forint maradt a zsebükben
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében