Az ÁSZ az MTI-hez eljuttatott keddi közleményében azt írta: 2011 tavaszától vizsgálták az önkormányzatok egy-egy csoportjának 2007 és 2010 közötti pénzügyi helyzetét. Ezen időszak alatt a pénzügyi, vagyis működési, felhalmozási, nemfizetési, illetve az önkormányzati többségi tulajdonú gazdasági társaságok működése miatti kockázatok fokozódtak.
A vizsgálat megállapításai szerint az önkormányzati folyószámlahitel napi átlagos állománya a 2007-es 47 milliárd forintról 2010-re 61,8 milliárd forintra nőtt, ez a működés finanszírozási kockázatát növelte. A pénzintézetekkel szemben fennálló kötelezettségek a 2010-ben 2007-hez képest, önkormányzati típusonként (főváros, megyei önkormányzatok, megyei jogú városok, városok) differenciáltan, összességében 77,7 százalékkal növekedtek. Az alrendszer 2010. december 31-én fennálló 1247 milliárd forint adósságállományának 84,6 százaléka is ebben az önkormányzati körben keletkezett.
Az ÁSZ megállapításai szerint az önkormányzatok eladósodásának hátterében döntőrészt az uniós támogatással megvalósult, illetve folyamatban lévő beruházásokhoz szükséges önerő megteremtésére felvett hosszúlejáratú deviza alapú hitel áll, de további kockázatot jelent az önkormányzatok gazdasági társaságainak adóssága is.
A számvevőszék készen áll arra, hogy ellenőrzési tapasztalatai alapján támogassa azokat a kezdeményezéseket, amelyek meg kívánják előzni, hogy az önkormányzatok körében jellemző eladósodottság újratermelődjön, mert ez közös érdek, kiemelt nemzetgazdasági ügy - tudatták.
Orbán Viktor miniszterelnök október végén jelentette be, hogy az állam 612 milliárd forintnyi adósságot vesz át 1956 önkormányzattól úgy, hogy az ötezernél kevesebb lakosú települések adósságát teljes mértékben átvállalja, míg az annál nagyobb települések esetében egyenként, az egy főre jutó helyi adóbevételek alapján számolják ki az adósságátvállalást.
Legolvasottabb
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
Újabb világjárvány köszönthet ránk 2026-ban, ellenszer sincs
Emelné a nyugdíjkorhatárt és csökkentené az egészségügyi szolgáltatásokat a kancelláriaminiszter
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Öt tuti jel, hogy 2025 volt a harmadik világháború első éve
Kik voltak 2025 igazi nyertesei és vesztesei?