A magyar ESG-szabályozás első működési éve nem a kommunikációról, hanem a rendszerépítésről szól. Ez volt a központi üzenete a denxpert szakmai konferenciájának, amelyen a hatósági, a tanúsítói és a nagyvállalati oldal egyaránt bemutatta az első tapasztalatait.

Az elhangzottakból világossá vált, hogy az ESG Magyarországon most lép át a deklarációs szakaszból a működési szakaszba.

A kérdés így már nem az, hogy elkészül-e a beszámoló, hanem az, hogy mögötte valóban létezik-e egy működő, jól dokumentált kockázatkezelési rendszer.

A konferencián alapvetően három kritikus kérdés köré szerveződött a szakmai diskurzus: hogyan kell bizonyítékokkal alátámasztani a beszámolót, hogyan zajlik a tanúsítás valójában, illetve hogyan lehet a beszállítói lánc ESG-kockázatait módszertanilag megalapozottan kezelni.

Az intézményi tanulás szerepe

Sugár Viktória, az Óbudai Egyetem fenntarthatóságért és kiemelt fejlesztésekért felelős rektorhelyettese köszöntőjében hangsúlyozta, hogy az egyetem számára a rendezvény nem pusztán szakmai esemény, hanem tanulási lehetőség is. Az intézményeknek ugyanis szintén tanulniuk kell az új rendszerekből, és saját működésükbe is be kell építeniük a fenntarthatósági szempontokat.

Bár az egyetem nem klasszikus értelemben vett ESG-kötelezett, tudatosan követik a szabályozási és módszertani fejleményeket. Az intézményi működésben is egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a fenntarthatósági szempontok, így az ilyen szakmai fórumok közvetlen gyakorlati haszonnal bírnak.

Mit jelent valójában a tanúsítás?

Balásfalvi-Kiss András, a Grant Thornton partnere előadásában részletesen bemutatta, hogyan működik a tanúsítás a gyakorlatban.

Az egyik gyakori visszatérő kérdés, hogy a tanúsítás csak jövőre válik-e kötelezővé. A válasz erre egy egyértelmű nem, az ESG-beszámolót kötelező tanúsíttatni, csak a publikáció halasztható.

A tanúsítói státusz megszerzése egy kétlépcsős folyamat: első körben az akkreditáció és a szakmai nyilvántartásba vétel történik meg, majd a hatósági nyilvántartásba vétel az Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságánál (SZFH). A folyamat akár 160 napot is igénybe vehet, és jelentős dokumentációval jár, ami a piacon egy szűk keresztmetszetet jelenthet, a cégeknek jóval a június 30-i határidő előtt el kell kezdeniük az egyeztetéseket, különben időzítési kockázat keletkezik.

Balásfalvi-Kiss András azt is tisztázta, hogy a 45 napos tanúsítási határidő nem a felkészülés ideje, hanem az ellenőrzési szakasz. Amennyiben az anyag hiányos, a 45 nap könnyen arra megy el, hogy a hiányosságokat javítsák. A folyamat célja ugyan az, hogy a végén pozitív tanúsítás szülessen, de negatív tanúsítás is kiadható.

Kép: Economx

Az auditoroknál a hangsúly a dátummal ellátott dokumentumokon, a hatályba léptetett szabályzatokon, a visszakövethető adatrendszereken, valamint az interjúkkal alátámasztott folyamatokon van.

A tanúsítás az első időszakban nem teljes bizonyosságra törekszik, de a lényeges hibák feltárása kötelező. Külön hangsúly került az összeférhetetlenségre: aki az ESG-beszámoló tartalmi kialakításában részt vett, nem lehet annak tanúsítója.

Egy korábbi CSR-jelentés felhasználható, de csak akkor, ha a teljes módszertani dokumentáció rendelkezésre áll. Egy négy-öt éves kockázatelemzés már nem elegendő. A lényegességi elemzés pedig nem lehet formális gyakorlat: a workshopokról jegyzőkönyv kell, a résztvevőkkel interjú készülhet, a módszertant a tanácsadóknak és belsős kollégáknak is érteniük kell.

Felmerült az a kérdés is, hogy a CSRD vagy IFRS szerinti auditált fenntarthatósági jelentések adatai felhasználhatók-e az ESG tanúsítás során. Ez alapvetően a tanúsítótól függ. Van olyan módszertani iskola, amely elfogadja a zárt rendszerben, időbélyeggel auditált adatokat, mások szigorúbb megközelítést alkalmaznak.

Hogyan lesz a kérdőívből döntési rendszer?

Csonka Anna, a denxpert fenntarthatósági szenior szakértője előadásában egy olyan kérdésre fókuszált, amely a gyakorlatban szinte minden kötelezett vállalatnál felmerül: hogyan kell módszertanilag helyesen kiértékelni a beszállítói ESG-kérdőíveket?

Az alap a 13/2024. SZTFH rendelet, az értékelésnek figyelembe kell vennie:

  • az azonosított kockázatok lehetséges hatását,
  • azok előfordulási gyakoriságát,
  • valamint a vállalkozás képességét a kezelésükre.

A denxpert módszertana két dimenzió mentén épül fel: kockázatfeltáró kérdések (RISK), amelyek az adott beszállító működéséből fakadó potenciális ESG-kockázatokat vizsgálják, illetve irányítási képességet mérő kérdések (GOV), amelyek azt értékelik, hogy a beszállító rendelkezik-e megfelelő szabályzatokkal, kontrollmechanizmusokkal, felelősségi körökkel. Ezért jelenik meg minden témánál két pontszám: az egyik a kockázat nagyságára, a másik a kezelési képességre vonatkozik.

Ez a kettős megközelítés azért lényeges, mert egy magas inherens kockázatú iparágban működő beszállító is lehet alacsony tényleges kockázatú, ha erős irányítási rendszerrel rendelkezik.

Az egyik legfontosabb módszertani elem a súlyozás. A kérdések nem azonos jelentőségűek: 0 és 1 közötti súlyokat alkalmaznak, a vállalat saját kockázati étvágya alapján módosíthatja ezeket. Fontos kitétel, hogy a 0 súlyú kérdések nem számítanak bele a végső pontszámba. A kérdések mintegy 86 százalékát sikerült a kockázati vagy irányítási kategóriák valamelyikébe besorolni.

Kép: Economx

Az egyik gyakorlati kérdés arra irányult, hogy a súlyozás és a kérdésstruktúra optimalizálható-e beszállítói csoportok szerint. A rendszer lehetőséget ad arra, hogy külön projekteket definiáljanak például:

  • régiók szerint,
  • beszállítói szegmensek szerint,
  • vagy eltérő kockázati profilok alapján.

Az egyik legfontosabb szakmai vita a kérdőív szűkítéséről szól. Csonka Anna véleménye szerint a saját működés lényegességi vizsgálata alapján nem szűkíthető mechanikusan a beszállítói kérdéssor. 

Amennyiben például egy cég Európában gyárt csokoládét, saját működésében a gyermekmunka nem releváns kockázat. Azonban ha a kakaóbab Kelet-Afrikából érkezik, a beszállítói láncban már igen. 

Ezért a javaslat az, hogy a vállalat kiterjesztett, értékláncra vonatkozó kettős lényegességi elemzést végezzen, legalább az első körös beszállítókra vonatkozóan.

A módszertan végén a beszállítók alacsony, közepes vagy magas kockázati kategóriába kerülnek. A cél az, hogy a magas kockázatú beszállítók esetében korrekciós intézkedések induljanak, nyomon követés történjen, valamint ez a rendszer a tanúsító felé is bemutatható legyen.

A beszállítói rendszer a valódi teszt

A rendezvény zárásaként tartott kerekasztal-beszélgetésen Latorcai Zsombor Lóránd, az SZTFH ESG hatósági főosztályvezetője világosan fogalmazott: az ESG-törvény nem a „zöldre festésről” szól, a hangsúly a működő kockázatkezelési rendszeren van.

Az első évben a beszámolók nem kötelezően nyilvánosak, a hatóság fejlődési folyamatként tekint a rendszerre, ugyanakkor célzott ellenőrzésre sor kerülhet.

Az ESG-beszámoló tanúsítása a kötelezett vállalat saját működésére vonatkozik, nem a beszállítók adataira. A beszállítói lánc átvilágítása azonban a kockázatkezelési rendszer része.

Meglepő tapasztalat volt, hogy a beszállítói kérdőívek kitöltési hajlandósága az első körben mindössze körülbelül 10 százalékos volt, amely komoly rendszerkockázatot jelez. A személyes megkeresés – különösen a beszerzési oldal részéről – javította a kitöltési arányt.

Kép: Economx

A Richter Gedeon képviseletében Magoss Dorottya szenior fenntarthatósági szakértő és Kurucz Mariann, a Sourcing Excellence and Digital Transformation vezetője osztotta meg tapasztalatait a beszélgetésen.

A Richter már az ESG-törvény előtt megkezdte beszállítói kockázatkezelési rendszerének fejlesztését. A gyógyszeripar erősen szabályozott környezetében ugyanis az EHS- és fenntarthatósági szempontok üzleti kockázatot is jelentenek.

A Richter esetében a lényegességi elemzés nemcsak a saját működésre, hanem az értékláncra is kiterjed, a kérdőívek kialakításánál a GDPR szerinti adatminimalizáció elvét is figyelembe vették.

A Richter tapasztalata az IFRS-alapú fenntarthatósági jelentés auditja kapcsán az volt, hogy a második évre az együttműködés már érezhetően hatékonyabb. Az első év egy tanulási görbe, a cél nem a hibátlan első beszámoló, hanem az, hogy a feltárt hiányosságokra konkrét intézkedési terv szülessen.

Az egyik legnagyobb félreértés, hogy az ESG-beszámoló pusztán jelentéskészítés. Valójában naprakész beszállítói adatbázis kell, működő adatgyűjtési rendszer, folyamatos karbantartás, és szervezeti integráció.

A beszámoló csak a hab a tortán, a lényeg maga a kockázatkezelési rendszer.

Kapcsolódó