Az új számvevőszéki törvény hatályba lépésével bruttó 3 958 800 forint havi fizetést vihet haza Domokos László ÁSZ-elnök május 1-je után. Ez kedvezmények nélkül 2 632 602 forintot jelent, ezen kívül pedig számos juttatásban részesülhet még a vezető.
Ez úgy jön ki, hogy az előző évi, a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett havi átlagos bruttó keresetet megszorozzák 12-vel. Az alelnök esetében a szorzó 10,5 lett, ami azt jelenti, hogy Warvasovszky Tihamér ÁSZ-alelnök havonta közel 3,5 millió forintot kereshet - írta az Átlátszó blog.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg