„Meg kell változtatni hazánk gazdaságpolitikáját, a technológiát és a digitalizációt a gazdasági fejlesztés részévé kell tenni” – mondta Jakab Roland, a Mesterséges Intelligencia Koalíció elnöke az ECNMX AI Summit 2023 konferencián.

Előadásában kiemelte: be kell indítani az adatgazdaságot, a nyilvános közadatokat pedig a gazdaság összes szereplője számára elérhetővé kell tenni.

A legnagyobb hazai infokommunikációs közösség célja, hogy hazánk a fejlesztések élvonalába kerüljön. Ennek érdekében többek között képzési programokkal és szakmai konferenciákkal népszerűsítik az AI-t.

Kutatás az első helyen

Minél több kutatási program működik, annál több alkalmazást tudnak létrehozni. Ez a két tényező pedig oda-vissza hat egymásra, és biztosítja a folyamatos növekedés lehetőségét a mesterséges intelligencia fejlesztés területén. Ehhez azonban megfelelő infrastruktúrára és oktatásra is szükség van.

Erre a célra hozták létre az MI Kihívást, amellyel céljuk, hogy a társadalom minél szélesebb rétege szerezzen alapismereteket a mesterséges intelligenciáról. Ha Ön is szeretne többet megtudni a témáról, akkor IDE kattintva teljesítheti a modulokat.

A Mesterséges Intelligencia Koalíció a kutatói szférát összekapcsolta a gazdasági körökkel, 2020-ban hozták létre az első mesterséges intelligencia stratégiát, ami mostanra már második verziójához érkezett. A 2023-as MI-akciótervet a kormánnyal és a vállalkozásokkal együttműködve alakították ki. Ez alapján 2030-ig:

  • 15 százaléknak kell lennie a mesterséges intelligencia által generált bruttó hazai termék (GDP) növekedésnek;
  • a magyar vállalatok termelékenységének 26 százalékkal kell növekednie;
  • több mint egymillió embernek kell olyan munkakörben dolgoznia, ahol rendszeresen használják az AI-eszközöket.

Bővül az akcióterv

A Mesterséges Intelligencia Koalíció szeretné, hogy a magyar nyelv és a mesterséges intelligencia kapcsolata szorosabb legyen, hogy például megerősödjön a magyar nyelv választékos és helyes használata, amit még az emberek is nehezen tanulnak meg idegennyelvként, nem beszélve egy gépi modellről.

A technológiai hátteret is fejlesztenék a jövőben, ráadásul a jogi szabályozások beépítésére is figyelni kell az újabb technológiák létrehozásakor. Az Európai Unió Tanácsa a jövő év második felében új szabályokat is fog hozni, amelyben az adatvédelem kiemelt szerepet fog kapni.

Roadshowkkal, tanulógyárakkal, -raktárokkal és KKV voucherprogrammal is készül a társaság. A Gazdaságfejlesztési Minisztériummal (GFM) együttműködve AI EXPO 2.0 néven rendezvényt szerveznek 2024-ben a mesterséges intelligencia fejlesztésekkel kapcsolatos kérdések megvitatására – mondta Jakab Roland.

Jól állunk AI-területen

Magyarország az élvonalban jár az AI felhasználásában. Az egészségiparban például rákkutatási tevékenységre is használják a fejlesztők ezeket az eszközöket. A mellrákszűrés területén egy hazai kisvállalatnak köszönhetően 2021 óta több mint 35 ezer szűrést végeztek el az emberi erőforrásoknál hatékonyabb módszerekkel. Visszanéztek korábbi eseteket is, ahol az orvosok nem ismerték fel az elváltozásokat, a betanított modell azonban a korábbi felvételeken is észlelete a problémát.

Ez óriási áttörés az egészségügyben, már csak szélesebb körben kellene elérhetővé tenni.

Több hazai mikrovállalkozás is jelentős fejlesztéseket hajtott végre az utóbbi években, a képfelismerő algoritmusok segítségével például képesek felismerni gyártási hibákat, sőt egyes rendszerek tervrajz állományokból is képesek információkat kinyerni a betanított modellek segítségével.

Szeptember 11-én kerül megrendezésre a Magyar Zene Házában az Economx AI Summit 2023 rendezvénye, a régió legnagyobb AI-konferenciája. Tudósításainkat IDE kattintva érheti el.