Strasbourgban tárgyalt hétfőn Gianni Buquicchio, a Velencei Bizottság elnöke és a magyar külügyminiszter. A megbeszélésen szóba került a "Stop Soros!"-néven ismertté vált törvénymódosítás.
Ha mégis megszavazzák a csomagot, legalább vegyék figyelembe a Velencei Bizottság korábbi ajánlásait az ügyben - mondta Buquicchio.
Kapcsolódó
Mivel a parlament honlapján kedden is változatlan formában szerepel a napirend, szinte biztos, hogy a képviselők szerdán megszavazzák a jogvédő civil szervezetek munkáját segítő törvényt.
A kormány korábban két olyan elemet is törölt a tervezetből, ami biztosan fennakadt volna a Velencei Bizottság szűrőjén. Az elfogadás előtt álló csomagban már nem kötik belügyminiszteri engedélyhez a migrációval foglalkozó civil szervezetek működését, és a 25 százalékos támogatás elvonás sem szerepel benne.
A kormány pedig éppen ezekre a finomításra hivatkozva hagyhatja figyelmen kívül majd a Velencei Bizottság kérését.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra