Ebből a szempontból Magyarország továbbra is igen sebezhető, hiszen a fejlődő országok viszonylatában továbbra is magas az államadósság, igaz, az elmúlt évben a relatív pozíciónk javult - a többiek romlásának köszönhetően. A görög események hatására a magyar eszközök kockázati felárai az elmúlt időszakban folyamatosan tágultak.
A folyamatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) is szoros figyelemmel kíséri. Mint többször elhangzott: a kedvező inflációs kilátások mellett a kamatdöntések kimenetelét ezeknek az indikátoroknak az alakulása is meghatározza. A CIB-nél kiemelték: az MNB - ahogyan az decemberben (a Dubai keltette kockázatkerülési hullámkor) is látszott - hajlandó lassítani a monetáris lazítás ütemén, amint a piaci feltételek kevésbé támogatóvá válnak.
A bank elemzői úgy gondolják, ha február végéig nem enyhül az eurózóna perifériájának fiskális helyzetével kapcsolatos aggodalom, akkor elképzelhető a lazítás szüneteltetése. Előrejelzésük azonban egyelőre még egy 25 bázispontos csökkentést feltételez.
Az OTP elemzői szerint a költségvetési hiány növekedése fenntarthatatlan adósságpályára állította a most érintett országokat, és arra kell számítani, hogy a piac előbb-utóbb kikényszeríti a költségvetési kiigazítást több hasonló helyzetben lévő fejlett országban, miközben a globális növekedés alacsonyabb lehet, mint a jelenlegi várakozások. Tekintettel arra, hogy Magyarországon már megtörtént a fiskális kiigazítás és eltűnt a folyó fizetési mérleghiány, tartós és jelentős hatás nem várható, de a befektetői reakciók miatt rövid távon gyengülhet a forint és növekedhet az országkockázati prémium.
Ha tartósan megnő Magyarország kockázati megítélése, akkor a devizahitelek kamatcsökkentése elhúzódhat - figyelmeztetnek a CIB szakértői. Növekedésre viszont - mint állítják - nem igazán lehetne számítani, mert már a válság elején átárazták a hiteleket a pénzintézetek. A bank a forrásköltségek emelkedésének hatásaként sem számít a hazai bankok portfóliójának további romlására. Mint kifejtették: a magyar bankok többsége külföldi bankok tulajdonában van, a nemzetközi forrásokat pedig érdemben nem befolyásolja a kialakult helyzet.
