BUX 139468.07 -0,3 %
OTP 45970 0,04 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Kevesebb konferenciára többen jöttek Magyarországra

A nemzetközi konferenciák száma ugyan csökkent 2004 első három negyedévében, a részvevő nemzetek száma, valamint a külföldi részvevők aránya azonban nőtt, csakúgy, mint az általuk Magyarországon töltött napok száma - írja a Világgazdaság.

2005. január 6. csütörtök, 10:53

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Szintén pozitív fejlemény, hogy tavaly több kísérő eseményt szerveztek, mint 2003 azonos időszakában - derül ki a Magyar Turizmus rt. Magyar Kongresszusi Irodájának adataiból. A nemzetközi kritériumoknak is megfelelő rendezvényekre tavaly már 39 ezren érkeztek az országba, míg 2003 első három negyedévében csupán 14 ezren.

A megrendelőkön belül emelkedett a magyar, a belga és a brit cégek aránya. Némi arányeltolódás volt a konferenciák helyszínében is: a főváros részesedése a 2003-as 75-85 százazalék után 65 százalékra csökkent a vidéki városok javára, ami összefüggésben áll avval, hogy az egyetemek részaránya szintén emelkedett a onferenciaszállodákkal szemben.

Böröcz Petra
Böröcz Petra

Ez is érdekelhet