A megszokott, sokszor fájdalommal járó onkológiai eljárásokkal szemben újabban a Texasi Egyetem és a Portói Egyetem kutatói egy innovatív módszert mutattak be.
Az ACS Nano szakfolyóiratban nemrég publikált eljárás a fototermikus terápiára épül, mely során a daganatos sejteket fény segítségével hevítik fel és semmisítik meg.
A Jean Anne Incorvia és Artur Pinto vezette kutatócsoport a meglehetősen drága lézerberendezéseket hozzáférhető LED-rendszerekre cserélte, ezeket pedig speciális, ón-oxid (SnOx) nanopelyhekkel kombinálták. Ezek az apró részecskék lokális hőfejlesztőként működnek: elnyelik az infravörös fényt, majd a keletkező hőt felhasználva roncsolják a rosszindulatú sejtek membránját és fehérjéit.
Rendkívül ígéretes eredményeket mutattak a laboratóriumi vizsgálatok, mivel egyetlen 30 perces fényterápiás kezelés a bőrráksejtek 92 százalékát, a vastagbélrák-sejteknek pedig az 50 százalékát pusztította el.
A Femina azt írja, a technológia képes szelektíven célozni a daganatos sejteket, miközben az egészséges szövet érintetlen marad, s ez akár otthoni alkalmazású, hordozható orvostechnikai eszközök kifejlesztését is lehetővé teheti majd a jövőben.
A széles körű klinikai alkalmazás ugyan még további teszteket igényel, ez a humánus és megfizethető megközelítés komoly reményt adhat a kíméletesebb gyógyulásra az érintett betegeknek.
Riasztó trend: Most azok a hónapok jönnek, amikor figyelni kell
Magyarországon minden harmadik daganatos megbetegedés bőrrák, évente közel háromezer új beteget diagnosztizálnak, mondta Wikonkál Norbert, a Magyar Dermatológiai Társulat elnöke. Nincs olyan, hogy egészséges napozás, hiszen az UV-sugárzás és a szoláriumhasználat jelentősen emeli a melanoma kialakulásának kockázatát. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Két nap sem telt el: újabb robbantásos merénylet Moszkvában
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Futurizmus vagy őrület? Tenger alatti alagút készül szupervonatoknak 123 kilométeren át
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat