A szociális hozzájárulási adó (szocho) 2023 júliusi életbe lépése óta jelentősen felértékelődtek az adókedvezményekkel járó befektetési lehetőségek. Az Orbán-kormány által bevezetett közteher miatt ugyanis a megszerzett kamat- és egyéb befektetési jövedelmeket érintő 15 százalékos kamatadó mellé egy további, 13 százalékos kötelezettség is társul.
Tehát 100 ezer forintnyi hozam esetén a korábbi 15 ezer forintos adóteher 28 ezer forintra emelkedett.
Azonban a tartós befektetési számla (tbsz) és a nyugdíj-előtakarékossági számlák (nyesz) kivételt képeznek ezen adófizetési kötelezettség alól. Fontos tudni, hogy az adómentesség vagy adókedvezmény feltételekhez kötött, nem jár automatikusan és minden esetben.
Nem véletlenül népszerű
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint a tbsz-ek száma szeptember végére átlépte a félmilliót a bankoknál és brókercégeknél, miközben a számlákon lévő értékpapírok értéke is rekordszintre, 7400 milliárd forint közelébe emelkedett. Ez a trend azt mutatja, hogy a magyar befektetők inkább a középtávú elköteleződést részesítik előnyben, és kevésbé tudnak, vagy akarnak hosszú távra tervezni pénzügyeikben.
A statisztikák alapján jól látható, hogy a tbsz-ek száma az év utolsó negyedévében emelkedik a legnagyobb mértékben. Ez nem meglepő, hiszen decemberben van a befizetési dömping. Ennek oka, hogy ennek az értékpapírszámla-típusnak az egyik legfontosabb sajátossága az úgynevezett gyűjtőévvel való indulás, amely után az adott számlára már nem lehet újabb pénzeszközt befektetni.
Érdemes áttekinteni a befektetési portfóliót, mert egy jó időzítéssel és döntéssel jelentős összegeket, akár százezreket is meg lehet takarítani. Például, ha egymillió forintos hozamot érünk el, és öt évig tartós befektetési számlán tartjuk az összeget, akár 280 ezer forintot is megspórolhatunk az adókon.
Bár tbsz esetén az 5 éves táv a legkedvezőbb, már 3 év lekötéssel is jobban járhatunk a megtakarításunkkal.
Érdemes mihamarabb lépni
Ha még az év végéig megnyitja a számlát, a befizetési időszak (a gyűjtőév) 2025. december 31-én lezárul, és a 3 vagy 5 éves lekötési időszak már 2026. január 1-jén elkezdődhet.
Korábban szocho-fizetési kötelezettség egyáltalán nem volt a tbsz és nyesz esetében, ugyanakkor Nagy Márton nemzetgazdasági tárcája úgy döntött, hogy ez sem lesz minden esetben így, idén megváltozott a szabály.
Jelenleg így alakulnak az adófizetési kötelezettség:
- három éven belüli feltörés esetén 15 százalékos szja-t és 13 százalékos szocho-t is kell fizetni a hozam után,
- 3–5 év közötti feltörésnél kicsit jobb a helyzet: 10 százalékos szja-val és 8 százalékos szocho-val számolhatunk,
- míg öt év után nincs adófizetési kötelezettsége a befektetőknek.
A tbsz öt évnél rövidebb távra is opció lehet, így még akkor is érdemes lehet ezt a konstrukciót választani, ha tudja, hogy hamarabb szüksége lehet a befektetett vagyonra. Alapozhatunk arra is, hogy majd meglátjuk. Inkább érdemes így elhelyezezni a befektetésre szánt vagyonunkat, mint normál értékpapírszámlára.
Van még egy kis idő
Érdemes még 2025-ben elindítani a számlát, mert ezzel megrövidül az adókedvezmény vagy adómentesség eléréséhez szükséges időszak. Ha csak 2026 januárjában nyitja meg, a lekötési időszak csak 2027. január 1-jével indulhat el, tehát az ötéves adómentességhez 2032-ig kell várnunk.
Fontos tudnivaló, hogy egy magánszemély évente csak egy számlát nyithat egy adott szolgáltatónál. Ez a konstrukció minden befektetői réteg számára előnyös, nincs olyan szegmens, akinek ne érné meg tartós befektetési számlát (is) nyitni.
A számlán elhelyezett pénzből különböző kockázatú befektetési alapokba, részvényekbe és kötvényekbe lehet fektetni, így mindenki kiválaszthatja a céljaihoz és a kockázatvállalási hajlandóságához leginkább illő eszközöket.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Már karácsonyi hangulatba került a forint
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor