Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtök esti videóüzenetében sürgette az áramimport fokozását, és közölte, hogy a kabinetnek egy napon belül kell megoldásokat előterjesztenie.
Az MTI tudósítása szerint elmondta: mindenekelőtt az áramimportot és a tartalékellátás lehetőségeit kell fokozni, amihez a helyi kormányzati szervek és az energetikai vállalatok szorosabb együttműködésére van szükség. Kiemelte azt is, hogy napi szinten egyeztet majd a kormánytagokkal és a regionális illetékesekkel az orosz katonai csapások által sújtott ukrán energetikai szektor helyzetéről.
Beszámolt arról, hogy külön egyeztetett a nemrég kinevezett Mihajlo Fedorov védelmi miniszterrel és Anatolij Krivonoskóval, a légierő parancsnokával az energetikai létesítmények védelméről. „Ma is heves légicsapások voltak Harkivban, éppen a létfontosságú infrastruktúra ellen. Drónok repültek kora reggel és most este Kijev ellen” – mondta.
Kiemelte, hogy továbbra is nehéz a helyzet az Oroszországgal közös határvidéken, valamint Dnyipropetrovszk és Odessza régióiban. Zelenszkij bejelentette, hogy egyeztet szövetségeseivel a légvédelem erősítése érdekében, és már beszélt Mark Rutte NATO-főtitkárral légvédelmi rakéták beszerzéséről.
Az elnök azt is hangsúlyozta, hogy Ukrajna sosem volt és sosem lesz akadálya a békének, miután Donald Trump amerikai elnök a Reuters hírügynökségnek adott szerdai nyilatkozatában azt állította, Ukrajna kevésbé hajlandó a megállapodásra, mint Oroszország. Trump arra a kérdésre, hogy az Egyesült Államok vezette tárgyalások miért nem hoztak áttörést, mindössze így válaszolt: „Zelenszkij”.
Az Ukrenergo állami áramszolgáltató vállalat tájékoztatása szerint mintegy 2450 megawattot tudnak importálni a szomszédos Lengyelország, Románia, Szlovákia és Magyarország területéről a hiányok fedezésére.
Ukrán beszámolók szerint 2025 novemberében Ukrajna 15 százalékkal, 415 000 MWh-ra növelte az áramimportját az októberhez képest, ezzel második hónapja folyamatosan nettó importőr marad. Magyarország továbbra is a legnagyobb forrás, a teljes import 44 százalékát adva, Szlovákiából tízszeresére, Moldovából kétszeresére nőtt a behozott mennyiség. Más irányokból csökkent az import, leginkább Lengyelországból, 23 százalékkal. A 2024 novemberéhez képest Ukrajna az áramimportját 150 százalékkal emelte, a külföldre irányuló export 94 százalékkal visszaesett, amelyet végül november 11. után teljesen felfüggesztetettek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ketyeg az óra Magyarország felett, nem jók a kilátások
Mától nyilvános: ők az OTP valódi tulajdonosai
A kormány nem tudja megakadályozni: magyarországi fegyverek lőhetik az oroszokat
Ebből mi lesz?! Egymásnak ugrott Vidnyánszky Attila és az Index szerkesztősége
Az eszünk megáll, tényleg ilyen lesz a legújabb Dacia?
Közlekedési összeomlás, ezrek gyalogoltak munkába
Így néz ki Trump pávatánca a Nobel-békedíj és két venezuelai nő között
Riasztás! Minden konyhában megtalálható a szósz, amit már le is vettettek a boltok polcairól
Gulyás bejelentette, nem egyben jön a 13. havi és a 14. havi nyugdíj részlete