Dacolnak a német rendőrség szigorú fellépésével és a gyülekezési hatóság tiltásaival az egyre inkább felhergelődött, iszlamista tüntetők Berlinben, ahol csütörtökön is több megmozdulást tartottak a Palesztina felszabadítását és a zsidó nép eltiprását követelő bevándorlók.

Üzenet az anyaországból: Itt az ideje a dzsihádnak!

Minden bizonnyal olaj a tűzre, hogy a Gázai övezetben uralkodó Hamász pénteken a világ minden tájáról a terrortámadások pénzügyi támogatására, illetve a zsidók és a keresztények elleni háborúra szólítja fel a muszlimokat. Péntek 13-a a harag napja lesz, a globális terror kiinduló jelzése – hívta fel a figyelmet az Exxpress.at.

Mutassátok ki a haragotokat! Itt az ideje, hogy a dzsihádot ne csak elméletben, hanem a gyakorlatban is megvalósítsuk. Az alapok fontosak, de ma a véreteket és a lelketeket kérjük, áldozzátok fel Palesztináért!

– idézik Khalid Maschal, a terrorszervezet kulcsfontosságú vezetőjének videóüzenetben elhangzott fenyegető szavait.

Ezért az Alkotmányvédelmi Hivatal és a rendőrség is feszülten figyeli majd a pénteki imát Németországban és Berlinben. Nem világos ugyanis, hogy a felhívást milyen mértékben veszik figyelembe az iszlám diszpóra megosztott táborai, mindenesetre a német rendőrség arra számít, hogy tovább romlik a helyzet. Főként, ha még több polgári palesztin áldozatról készült kép terjed el a közösségi oldalakon, ahol az uszítás és mozgósítás a leghatékonyabban, szervezetten zajlik.

Álarcosok Molotov-koktéllal támadtak

A berlini biztonsági helyzet napról napra feszültebb az izraeli-palesztin háború miatt. Csütörtökön már Molotov-koktélokat dobáltak egy rendőrautóra Kreuzbergben, amely mellett négy szemeteskonténer gyulladt ki. A nyolc-tíz fős, álarcos banda ezután két gyújtószerkezetet dobott egy mentőautó felé is, majd az elkövetők az aszfaltnak estek, de a bombák nem gyulladtak ki – számolt be a Berliner Zeitung.

A csoport ezután elmenekült, miközben Allahu Akbar-t kiáltoztak, ám egy táskát ott hagytak a helyszínen, amelyben a rendőrök újabb gyújtószerkezeteket találtak.

A hétvégi terrortámadás óta a rendőrség már több tucat, Izraellel kapcsolatos bűncselekményt és közigazgatási szabálysértést jegyez, ám a számok egyértelműen növekvő tendenciát mutatnak – legalább százas nagyságrendben számítanak további bűncselekményekre, erőszakos akciókra.

Már eddig is számos összetűzés, kényszerintézkedés történt az antiszemita kirohanások, gyűlöletbeszédek, zaklatások vagy tiltott jelképek használata miatt.

A német fővárosban az incidensektől sem mentes tüntetések és egyéni támadások mellett számítani kell politikai hátterű és gyűlöletkeltéssel okozott anyagi károkra is, valamint az interneten elkövetett távbűncselekményekre, például fenyegetésekre, a zsidók sértegetésére.

„Kill Israel” – totális háború fűti a palesztinpártiakat

Például szerdán a rendőrök arra lettek figyelmesek, hogy az Arab-negyedben valaki Izrael Állam elleni sértésekkel szórta tele a járdákat, köztük egy trágár szavakkal illetett másfél méteres Dávid csillaggal. Egy másik utcában a rendőrök egy fehér járműre bukkantak, amelyen a Kill Israel felirat szerepelt, pirossal fújva, a bal hátsó ajtón pedig egy palesztin zászló lógott ki – számolt be a berlini lap.

A neuköllni Boddinstrasse egyik lakója a héten a „Zsidók Auschwitz Birkenauba”, illetve „Totális háborút akarunk” feliratokról tett bejelentést, a szlogeneket háromszor egy méteres, kék festékkel kenték fel a falra. A Központi Vagyonvédelmi Szolgálat munkatársa pedig a városháza előtt látott két ismeretlent, akik letépték a zászlórúdról az ott kitűzött izraeli nemzeti lobogót és elmenekültek, majd a zászlót egy kukába hajították.

Az atrocitások miatt tovább fokozták a területvédelmi intézkedéseket Berlin utcáin, a központi vagyonvédelmi szervek mintegy száz zsidó és izraeli intézményt fokozottan őriznek. Emellett a rendőrség már egész nap jelen van operatív csapataival az arabok lakta Neukölln kerületben, illetve Weddingben és a kormányzati negyedben.

Az elkövetkező napokban az Állami Bűnügyi Rendőrkapitányság speciális egységeit is bevetik, miközben utasították a rendőrség Interkulturális Feladatok Osztályának tisztviselőit, hogy a palesztin közösségben lévő hálózataikon keresztül gyűjtsenek információkat a tervezett akciókról.

Hiába a tilalom, ellepik Berlin utcáit a tüntetők

Körülbelül 200 résztvevővel tervezték csütörtök délutánra a Potsdamer Platzon a Szolidaritás a polgári lakossággal a Gázai övezetben mottójú tüntetést, ám a rendőrség betiltotta a veszélyesnek ítélt találkozót. A védelmi hatóság szerint a megmozdulás uszító, antiszemita kiáltozásokhoz, a terror dicsőítéséhez, az erőszakra való hajlandóság közvetítéséhez, megfélemlítéshez, illetve erőszakos cselekményekhez vezethet.

Október 18-ig az Izrael mellett kiálló ellentüntetéseket és egyéb, hasonló rendezvényeket is betiltották a biztonság érdekében.

Ennek ellenére a hét közepén a Breitscheidplatzon a Hamász terrortámadásának áldozataira emlékező menetet is megtartották, amely a Szolidaritás Izrael és Palesztina népével elnevezést kapta, míg a túszok hozzátartozói a külügyminisztérium közelében demonstráltak.

A Hamász pénteki mozgósítása miatt várhatóan a hétvége sem lesz eseménytelen a németeknél: szombaton például a németországi Palesztinok Központi Tanácsa tartana tüntetést a Brandenburgi kapunál, Béke a Közel-Keleten mottóval. Mivel a kérelmező mindeddig nem keltett negatív figyelmet, a rendőrség még vizsgálja, hogy az esemény problémás lehet-e.

Osztrák köztévé: botrány a gyerekműsor miatt

Rengeteg osztrákot megdöbbentett az osztrák köztévé, az ORF gyerekhírműsorának egyik riportja, amelyben elferdítették a terrortámadással és a nyomában járó konfliktussal kapcsolatos híreket: a percekig tartó blokkban drámaian egyoldalú antiszemita tudósítást közvetítettek a gyerekeknek. A műsor kicsapta a biztosítékot a szövetségi kancellár kommunikációs stábjánál is, amelynek szóvivője, Daniel Kosak felháborodásának adott hangot az adás miatt. A közösségi oldalakon záporoztak a kritikák a csatornára, ezt követően kommentár nélkül eltüntették a Gázáról és az Izraelről szóló gyerekműsort a médiatárból. Később a közfelháborodásra szűkszavú közleményben közölték, hogy a műsorban felmerülhetett a relativizáció benyomása, ezért jogi okokból törölték.

Baloldali németek is a palesztinok oldalán

Mint arról beszámoltunk, szerdán – a gyülekezési tilalom ellenére – több százan gyűltek össze az iszlámok által lakott Neukölln kerületben, ahol a korábbi napokban tapasztaltnál már jóval erőszakosabb hangvételű megmozdulást tartottak a muszlimok.

Úgy, hogy ugyan az interneten mozgósított, radikalizálódott tömeg főszervezője a felvonulás betiltása után azonnal fellebbezett a fővárosi közigazgatási bíróságon, ám a sürgősségi kérelmet közvetlen veszély fenyegetettsége miatt elutasították. A bíróság szerint a közvetlen veszélyt okozhatja többek között az antiszemita szlogenekkel való uszítás, az erőszak dicsőítése, valamint a pirotechnikai eszközök beindítása is. 

A megmozdulásokat főként a szélsőséges Samidoun fogolyszolidaritási hálózat szervezi, ám a helyszíni tudósítások szerint szerdán a többségében arab tüntetők mellett sok német baloldali is volt az utcán, hogy kifejezze szolidaritását Palesztinával.

A Hamász Izrael elleni szombati támadása óta a Hamászhoz köthető Samidoun támogatói kontinens szerte őrjöngve ünneplik az izraeli támadások során véghez vitt kegyetlen öldökléseket, fittyet hányva az európai, illetve a németországi társadalmi rendre, az emberséges, kulturált magaviseletre, illetve a jogszabályokra.

Kitépték az idős nő kezéből az izraeli zászlót

Miközben csütörtökön is egyre több atrocitásról érkeztek hírek, a hangulat már napok óta puskaporos és félelemmel teli a németeknél, köszönhetően, hogy a tüntetők folyamatosan antiszemita jelszavakat skandálnak, és elszántan követelik a szabad Palesztinát. Szerdán is több dulakodás, zűrzavaros jelenet zajlott a tüntetéseken, a rendőrök pedig letartóztattak egy férfit, aki azt ordította: „Minden zsidót megölünk!"

Az Exxpresss.at tegnap arról is beszámolt, hogy a felvonulás odáig fajult, hogy a szíriai migránsok rugdosták a járókelőket, míg három fiatal férfi kitépett egy kis izraeli zászlót egy 72 éves nő kezéből, egy 55 éves férfit pedig leütöttek és megrugdostak a földön. A két szír és egy ismeretlen állampolgárságú tizenéves támadó ellen lopás és súlyos testi sértés miatt folyik a nyomozás.

Sok potenciál rejlik az utcán

– nyilatkozta a berlini rendőrség szóvivője, kiemelve, hogy a jóval több mint száz katasztrófavédelmi szolgálatos tiszttel együtt eddig kézben tartották a helyzetet.

Iszlám szakértő: a TikTok-on lázítanak

A németországi Izrael-ellenes akciók kapcsán Eren Güvercin iszlám-szakértő arra figyelmeztetett, hogy az ilyen események a közeljövőben megsokasodhatnak.

Az iszlamista Hamász Izrael elleni terrortámadását ünneplő tüntetések eddig kis léptékűek voltak, de azt kell feltételeznünk, hogy a következő napokban és hetekben ezek a tüntetések itt Németországban egyre nagyobbak lesznek – mondta a Német Iszlám Konferencia tagjaként a Német Sajtóügynökségnek.

Güvercin rámutatott: az antiszemitizmus és az Izrael-gyűlölet nagyon elterjedt a németországi muszlimok körében. 

A muszlimoknak fel kell emelniük a szavukat a vallási közösségükben élő azon emberek ellen, akik gyűlöletet terjesztenek

– fogalmazott.

Mint állítja, a németországi fiatal muszlimokra, – azokra is, akik már ebben az országban nőttek fel, – elsősorban a TikTok influenszerei, és a szélsőséges palesztin szervezetek közösségi média csatornái vannak hatással.

Fekete-fehér képekkel dolgoznak, és a konfliktust arra használják fel, hogy különösen a fiatalokat érzelmesebbé tegyék, a zsidókat a muszlimok elnyomóiként ábrázolják – részletezte a szakértő.

Kiállt a palesztinok mellett, ezért bukta az állásajánlatot

A Hamász embertömegek halálát okozó, izraeli támadása miatt mély megosztottság uralkodik az egyetemeken – állapította meg a The New York Times, amely beszámolt arról, hogy kedden visszavonták egy neves ügyvédi iroda állásajánlatát a New York-i Egyetem egyik joghallgatójától, miután a diák az egyetemi hallgatói ügyvédi kamara csoportjában kifejtette, hogy nem ítéli el a palesztin ellenállást Izrael „államilag jóváhagyott, erőszakos rezsimjével” szemben, mivel a zsidók megteremtették az ellenállás feltételeit. Mint kijelentette: „Izrael teljes felelősséget visel ezért a rengeteg emberéletért”. A visszahatás gyors volt: estére a New yorki Winston & Strawn ügyvédi iroda kijelentette, hogy a megjegyzések mélységesen ütköznek értékeivel, ezért a Palesztina-támogató hallgatótól visszavonja korábbi állásajánlatát. Ugyanezen a napon a jogi kar dékánja is visszautasította a hallgató megjegyzéseit, hangsúlyozva, hogy az üzenete nem az intézmény és a jogi kar vezetésének álláspontját képviseli, csupán magánvélemény, amely miatt fegyelmi eljárást indítottak. A Harvardon is botrány volt: közvetlenül a hétvégi támadások után a diákok egyik szervezete olyan levelet jelentetett meg, amelyben Izraelt teljes mértékben felelősnek tartották az erőszakért. Ezen felháborodva néhány neves cég vezérigazgatója az egyetemtől kérte a diákszervezet tagjainak névsorát annak biztosítására, hogy a jövőben egyikük se alkalmazza őket még véletlenül se. „Egyes tanulók nem tudták, mit írnak alá. Ez nem a boszorkányüldözés ideje” – jelentette ki az eset kapcsán Lawrence H. Summers, a Harvard korábbi elnöke, élesen bírálva az egyetem adminisztrációját, amiért nem utasították el azonnal a hallgatói levelet. Claudine Gay, a Harvard jelenlegi elnöke erre reagálva közölte, hogy elítéli a Hamász által elkövetett terrorista atrocitásokat. Miután az egyik egyetemi buszon nyilvánossá tették a levelet aláíró hallgatók nevét és arcképét, amire fenyegetéseket kaptak, nagy részük visszavonta az aláírását, és hivatalos bocsánatkérést jelentettek meg.