Az izraeli miniszterelnök az újonnan megalakult, vészhelyzeti egységkormány első közös sajtótájékoztatóján szerda este kijelentette:

A Hamász iszlamista terrorszervezet minden tagja halott ember. A Hamász ugyanolyan, mint az Iszlám Állam, és úgy fogjuk eltiporni, ahogyan a világ eltiporta az Iszlám Államot

– szögezte le a kormányfő, azt is közölve, hogy Izrael immár ellentámadásba ment át.

„Láttuk a ragadozó állatokat. Láttuk a barbárokat, akikkel szembenézünk. Kegyetlen ellenséget láttunk” – mondta Netanjáhú.

Rosszabb ellenség, mint az Iszlám Állam. Láttunk fiúkat és lányokat megkötözve, fejbe lőve. Férfiakat és nőket elevenen elégetve. Fiatal nőket erőszakoltak meg és mészároltak le. Katonákat lefejeztek. Az egyik helyen gumiabroncsokat gyújtottak fel körülöttük, és élve elégették őket

– tette hozzá.

„Most teljes erővel harcolunk minden fronton; támadásba lendültünk” – hangsúlyozta az izraeli miniszterelnök.

Joáv Galant védelmi miniszter úgy fogalmazott, hogy Izrael eltörli a Hamászt a Föld színéről.

Az eddig ellenzékben politizáló Beni Ganz, a Nemzeti Tábor vezetője közölte, hogy most eljött az összefogás ideje.

Ideje van a békének, és ideje van a háborúnak. Most a háború ideje jött el

– hangoztatta Ganz.

Az amerikai kormány az Izraelbe tervezett utazás megfontolására szólította fel az Egyesült Államok polgárait. A külügyminisztérium konzuli szolgálatának honlapján megjelent közlemény szerint harmadik fokozatú figyelmeztetést adtak ki a négyfokú skálán, ami arról szól, hogy az utazást indokolt megfontolni.  Azoknak, akik Izraelben tartózkodnak, felhívták a figyelmét arra, hogy mindenben tegyenek eleget a biztonsági illetékesek utasításainak.

Izrael mellett hármas fokozatú figyelmeztetés van érvényben Ciszjordániára, miközben a Gázai-övezet esetében a legmagasabb, azaz négyes fokozatúra emelte az amerikai külügyminisztérium az utazási figyelmeztetését, ami arról szól, hogy senki ne utazzon a térségbe.

Svájc terrorszervezetté akarja nyilvánítani a Hamászt, amely már terrorszervezetként tartják nyilván Izraelben, az Egyesült Államokban, az Európai Unióban és számos más országban is.

Egy munkacsoport jelenleg ennek a jogi lehetőségeit vizsgálja. A Hamász betiltását már kedden indítványozta a törvényhozás alsóházának (Nemzeti Tanács) biztonságpolitikai bizottsága.

Svájc hagyományosan visszafogott az ilyen jellegű döntésekben. Az alpesi ország mindig is semleges státusát hangoztatja és próbál közvetítőként eljárni a különböző felek között. Ignazio Cassis külügyminiszter ugyanakkor arról beszélt, megváltozott a svájci diplomácia hozzáállása ehhez a szervezethez, miután világossá vált, mire képes a Hamász.

A szervezet betiltása azt jelentené, hogy Svájcban bíróság elé állíthatják azokat, akik a Hamász propagandáját terjesztik.

Betiltották Bécsben az estére meghirdetett palesztinpárti szimpátiatüntetést

Nem engedélyezték az osztrák hatóságok a szerda estére Bécs belvárosában meghirdetett palesztinpárti szimpátiatüntetést, ennek ellenére az esti órákban több százan gyülekeztek a Stephansplatzon.

Az APA osztrák hírügynökség szerint a légkör pattanásig feszült volt. Röviddel este kilenc óra előtt a rendőrség felszólította a résztvevőket, hogy hagyják el a tüntetést. A felhívásnak azonban csak kevesen tettek eleget.

A rendezvény előtt az interneten közzétett felhívásokban a radikális iszlamista Hamász által használt jelszavakat használtak, amelyek „szabad Palesztina" mellett Izrael állam teljes megsemmisítését propagálják. 

A palesztinpárti szimpátiatüntetést a BDS Austria nevű szervezet jelentette be, amely egyebek között Izrael elleni szankciókért száll síkra, „míg véget nem vetnek az apartheidnek és Palesztina megszállásának".

Újabb evakuációs művelet indul az Izraelben rekedt magyarok hazajuttatása érdekében

A biztonsági helyzet továbbra is romlik a közel-keleti országban, a légitársaságok közül egyre többen törlik a járataikat Tel-Aviv repülőteréről a rakétatámadások miatt. Bővebben >>>