Nem pusztán sok száz, hanem már több ezer eurót is kínálnak a munkáltatók az új alkalmazottaknak, csak jöjjenek az egészségügybe. Sőt, egy hirdetésben például 20 ezer eurót kínálnak azért, ha valaki elvállalja, hogy egy sebészeti részleg főorvosa lesz Szlovákiában – írja a Paraméter.sk.
Ez kis híján 8 millió forintnyi összeget jelent.
Az Országos Kardiológiai Intézet (NÚSCH) szóvivője azt közölte: 5 ezer eurós (kb. kétmillió forint) toborzópénzt kínálnak az új alkalmazottaknak, mivel ők is nővérhiánnyal küszködnek.
A szolgáltatások szektorában a toborzópénzek 500-tól 2000 euróig terjednek, az autógyártásban 5000 euróig,
a legnagyobb összegeket azonban az IT-szektorban (8-10 ezer euró) és az egészségügyben (15-20 ezer euró) kínálják.
Ehhez képest az ugyancsak munkaerőhiányos vendéglátóiparban inkább étkezési kedvezményekkel és ingyenes szálláslehetőséggel próbálják felkelteni az érdeklődést.
Mindez nagyon jól hangzik, de a toborzópénzt sem adják ingyen – általában legalább néhány hónapot le kell dolgozni azért, hogy az emberek megkapják a beígért pénzt, egyes esetekben pedig részletekben törleszti azt a munkáltató. Úgy látszik, a munkaerőpiac abszolút nincs egyensúlyban, és szakértők szerint csak rövidtávú megoldást jelent ez a jelenség.
Puskaporos a hangulat az európai álláspiacon: több százezer embert vár egy szektor
Folyamatos terhelés alatt van a foglalkoztatás a kontinensen, a szakemberhiány miatt viszont már látszik, hogy a védelmi ipar alaposan felforgatja az álláspiacot. Európa nagyszabású fegyverkezési terveinek végrehajtásához a cégek lasszóval keresnek több százezernyi új munkaerőt, Magyarországról is. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Mínuszok helyett hőség: így néz ki a karácsony a déli féltekén – képek
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket