Miközben a Párizsban július végén induló ötkarikás játékok szervezői nagyjából 2 millió látogatóval számolnak, addig ugyanitt épp a héten négy koncertet ad a milliárdos szupersztár, Taylor Swift. A francia főváros az Eras Tour európai szakaszának első állomása, melynek helyszíne a 40 ezer ülőhelyet kínáló La Défense Arena, ami az olimpiai játékok méretének töredéke.
Ennek ellenére mind a négy koncert ötször annyi amerikait vonzz, mint amennyit az olimpia a New York-i székhelyű Embark Beyond luxus utazási iroda adatai szerint.
Kapcsolódó
A Bloomberg azt írja, az adatok alapján mindkét eseményre hónapokkal előre megtervezték az utazást a látogatók.
Swiftie-szökőár fut végig Európán
Az európai arénákat „lerohanó” swiftie-k, azaz Taylor Swift rajongók miatt több városban, köztük Párizsban is korlátozzák a jegyek viszonteladását annak érdekében, hogy a jegyárak összege ne váljon ötszámjegyűvé. Az amerikai piacokon ugyanis egyes vásárlók ennyit is hajlandóak voltak kifizetni érte.
Az Embark közlése szerint több mint 200 párizsi utazás köthető a koncertek valamelyikéhez és átlagosan három éjszakát töltenek el az olyan luxusszállodákban, mint a Plaza Athénée, a Hôtel de Crillon és a Le Bristol. Az utazó csoportok egyharmada anya-lánya páros, akik a koncerttel egybekötött bevásárló körutat is terveznek. Közel 20 százalékuk pedig a koncertet követően tovább folytatná a vakációzást, többek között London és Dél-Franciaország irányába.
Az olimpia a vártnál 2 milliárd euróval több közpénzbe kerülhet
A jelenleg becsült három helyett akár ötmilliárd euróra is rúghatnak a nyári párizsi olimpia költségei közpénzből – jelentette ki a francia számvevőszék elnöke. Mindeközben a városban élő hajléktalanokat és illegális bevándorlókat sorra költöztetik ki Párizsból. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat