„Az egyre harciasabb orosz elnök, Vlagyimir Putyin kevesebb mint egy évtizeden belül megtámadhatja a NATO katonai szövetséget” – figyelmeztetett Boris Pistorius német védelmi miniszter. Bár egy orosz támadás egyelőre nem valószínű, a miniszter hozzátette: szakértőik egy öt-nyolc éves időszakot várnak, amelyben ez lehetséges lehet.
„Szinte naponta hallunk fenyegetéseket a Kremlből, ezért számolnunk kell azzal, hogy Vlagyimir Putyin egy nap akár meg is támadhat egy NATO-országot” – mondta a miniszter a Der Tagesspiegel című német lapnak adott interjújában.
Ukrajnai teljes körű invázióját követően Oroszország fokozta agresszív retorikáját néhány szomszédjával – köztük a balti országokkal és Lengyelországgal, amelyek mind NATO-tagok, valamint Moldovával – szemben, ami arra késztette a vezető európai védelmi tisztviselőket, hogy egy nagyobb konfliktus veszélyére figyelmeztessenek.
Szerdán Rob Bauer admirális, a NATO katonai főparancsnokok bizottságának elnöke azt mondta, hogy a katonai szövetség „az elmúlt évtizedek legveszélyesebb világával” néz szembe, és a NATO hadviselésének átalakítására szólított fel. A hónap elején Micael Bydén tábornok, Svédország főparancsnoka hasonlóképpen azt üzente honfitársainak, hogy készüljenek fel mentálisan a háborúra.
Pistorius elmondta, hogy ezek a figyelmeztetések „skandináv szempontból érthetőek”, hozzátéve, hogy Svédország még súlyosabb helyzettel néz szembe, tekintettel Oroszországhoz való közelségére. Emellett még nem tagja a NATO-szövetségnek, hiszen még Törökország és Magyarország jóváhagyására vár a csatlakozáshoz.
Nekünk is meg kell tanulnunk újra együtt élni a veszéllyel, és fel kell készülnünk katonailag, társadalmilag, illetve a polgári védelem szempontjából
– figyelmeztetett Pistorius.
Varsó és Berlin sem érzi biztonságosnak a helyzetet
Lengyelország, amely idén GDP-jének több mint 4 százalékát költi a védelemre, szintén aggódik Moszkva kiszámíthatatlansága miatt a 2022-es váratlan ukrajnai támadás után. „Oroszország szembemegy a logikával. Ami 2022-ben történt, az lehetetlennek tűnt. Minden forgatókönyvre készen kell állnunk” – mondta Wladyslaw Kosiniak-Kamysz védelmi miniszter a hét elején egy televíziós interjúban.
Németország tavaly év végén 2011 óta először újította meg katonai és stratégiai doktrínáját, azzal a céllal, hogy a Bundeswehrt háborús képességű hadsereggé alakítsa.
A háború visszatért Európába. Németországnak és szövetségeseinek ismét katonai fenyegetéssel kell szembenézniük
– áll az új doktrína első bekezdésében.
Gabrielius Landsbergis litván külügyminiszter, aki nyíltan bírálja Putyint, és az EU-ban az egyik leghangosabban kiállt Ukrajna mellett, csütörtökön felszólította Európát, hogy gyorsítsa fel a felkészülését az újabb orosz agresszióra. „Van rá esély, hogy Oroszországot nem sikerül megfékezni Ukrajnában. Nincs olyan forgatókönyv, hogy ha Ukrajna nem győz, az Európa számára jól végződhet” – figyelmeztetett a miniszter a davosi Világgazdasági Fórumon.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Áll a bál Németországban: lelepleződtek a Merkel-éra sötét titkai
Leó pápa olyat tett, amire még Ferenc pápa sem volt képes

Indul az összeírás, bármikor kopogtathatnak

Annyira kínos lett Elon Musk, hogy minden Teslát eladott az építőipari óriás

Ennyi volt: kivonul Magyarországról a légitársaság

Elfogyott Németország ereje, ténylegesen leszámolnak a merkeli örökséggel

Lemondott az amerikai nagykövet, mert nem bírta nézni, hogy Trump az oroszokat támogatja

Legyen résen, kiterjeszti csápjait az adóhivatal
