Fantasztikus bosszút és visszavágást ötöltek ki Brüsszelben, mégpedig azt, hogy ne legyen a külügyminiszterek informális tanácskozása augusztus végén Budapesten - jelentette ki Szijjártó Péter Brüsszelben a külügyminiszterek hivatalos értekezlete után.
A tárcavezető a Facebookra feltöltött videójában azt mondta,hogy az Orbán Viktor miniszterelnök békemissziója miatt hozott döntés
egészen gyerekes, és nem akarok megbántani senkit, de talán óvodás szintű ez a vita.
Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben hétfőn, a külügyminiszterek szokásos havi ülését követő sajtótájékoztatóján bejelentette: szakítanak azzal a hagyománnyal, hogy az európai uniós tagországok külügyi-, és védelmi minisztereinek informális találkozóját az Európai Unió Tanácsa soros elnökségét ellátó országban rendezik meg.
Így a soron következő, augusztus végi találkozók helyszíne Brüsszel lesz.
A döntés szimbolikus következmény amiatt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a hónap elején uniós partnereinek jóváhagyása nélkül utazott el Moszkvába, ahol Vlagyimir Putyin orosz elnökkel egyeztetett az ukrajnai helyzetről.
Az MTI tudósítása szerint Josep Borrell úgy fogalmazott: az Európai Unió minden tagországának joga van megválasztani külpolitikáját, azonban lojálisan igazodnia kell a közös külpolitikai állásponthoz.
Leszögezte: az unió békét akar Ukrajnában, a tartós és igazságos békéhez azonban garantálni kell Ukrajna szuverenitását, és felelősségre kell vonni a háborús bűncselekmények elkövetőit.
Az olyan béketerv, amely nem tartja tiszteletben Ukrajna szuverenitását és nem írja elő a háborús bűncselekményeket elkövetők felelősségre vonását, csak Putyint szolgálja, és nem hoz igazi békét
- fogalmazott.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy ember győzheti le választáson Zelenszkijt, ő az
Sokk a vendéglátásban: tilos lesz élve megfőzni a homárt
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Vigye vissza ezt a szemkenőcsöt, valami nem stimmel vele
Nagy a baj, válságban a közkedvelt fürdő
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná