A Kis-Küküllő sótartalma újból meghaladta az 5000 mg/l-t, ezért több településen leállították a vízellátást. A hatóságok figyelmeztetnek: újabb szennyezett vízhullám is érkezhet – ismertette a Maros megyei prefektus legfrissebb tájékoztatását a Transtelex.
Eszerint
Kapcsolódó
a sókoncentráció több helyszínen ismét jelentősen megemelkedett, ezért kedd délután teljesen leállították az ivóvízellátást a dicsőszentmártoni víztisztító állomásról. A kloridérték 13 órakor 5053 mg/l volt, miközben az emberi fogyasztásra még elfogadható határérték csupán 250 mg/l.
A szakemberek szerint az újabb sóhullám a parajdi sóbánya közelmúltbeli technikai beavatkozásaival hozható összefüggésbe. Gyulakután is leállították a Kis-Küküllőből érkező nyersvíz bevezetését, ahol a sókoncentráció 3995 mg/l-re ugrott. Jelenleg tartálykocsikból biztosítják a vízellátást.
A hatóságok 16 településen tartanak fenn vészhelyzetet. A szakértők szerint újabb szennyezett vízhullám várható, ezért további korlátozásokra is számítani kell.
Közben a Maros megyei Környezetvédelmi Őrség arra figyelmeztetett, hogy a következő napokban elpusztult halak jelenhetnek meg a felszínen a Kis-Küküllő mentén. A tetemek begyűjtéséről a hatóságok gondoskodnak, a lakosságot pedig felszólították, hogy ne fogyasszanak belőlük.
Parajdra mindeközben már megérkezett a negyedik szállítmány a szükséges vízelvezető csövekkel,
a parajdi sóbányából azonban továbbra sem lehet kiszivattyúzni a vizet.
A Hargita megyei prefektúra közlése szerint ez csak a Korond-patak elterelése után kezdődhet el.
A visszaköltözés az evakuált területekre egyelőre nem engedélyezett. A prefektúra szerint ez csak akkor lehetséges, ha a figyelőrendszerek és a riasztási küszöbök beüzemelése megtörténik.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz