Körülbelül 200 kg halivadékot – köztük védett fajokat – telepítettek át a Kis-Küküllőből a Szolokma-patakba, elsősorban Makfalva és Hármasfalu környékéről - számolt be a helyi hatóságok tájékoztatása alapján a Transtelex.
A parajdi sóbánya katasztrófája nyomán kialakult vízszennyezés következményeinek elhárítására irányuló legfrissebb munkálatok sorában
folytatták a halpusztulás ellenőrzését is az Erdőszentgyörgy fölötti szakaszon, 10,5 kilogramm elhullott halat gyűjtöttek be.
A Maros Vízügyi Igazgatóság tudatta, hogy a tározók vízszintjét is csökkentették a megnövekedett sókoncentráció miatt. A Korond-patakból szivattyúkkal emelik ki a vizet, hogy a veszélyeztetett szakaszokon kívül vezessék el. A vízelvezetéshez az önkormányzati utak árkait is használják.
Jó hír, hogy az elvégzett műszaki beavatkozásoknak köszönhetően jelentősen csökkent a víz sótartalma.
A vízminőséget 15 ponton mérik rendszeresen, ebből 4 Maros megye területén található, és minden helyszínen napi kétszer történik mintavétel.
A víz ugyanakkor még mindig nem alkalmas ivásra, ezért folytatják a térségben lakók vízellátását. A hatóságok eddig összesen 534.000 liter vizet szállítottak ki, ebből
- 223.000 liter ivóvizet
- 271.000 liter háztartási használatra alkalmas vizet
- 40.000 liter állatok itatására alkalmas vizet.
A lakosság számára a vizet speciálisan felszerelt, 7–30 ezer literes tartállyal rendelkező járművekkel több megye katasztrófavédelmi egysége szállítja a helyszínre.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég