Szombaton 13 órától mutatta be kormányprogramját a Tisza Párt. Magyar Péter pártelnök már a hét elején jelezte, hogy február 7-én bemutatják a „Működő és emberséges Magyarország” című dokumentumot, amelynek tartalomjegyzékét szombat délelőtt közzé is tette Facebook-oldalán – írta meg az Index.
Az élő közvetítést Tanács Zoltán, a Tisza Párt képviselő-jelöltje nyitotta meg, aki hangsúlyozta: a program nem mesterséges intelligencia terméke, hanem másfél év munkájának eredménye. A beszédet azzal a megjegyzéssel zárta, hogy 64 nap múlva rendszert váltanak.
Ezek után Magyar Péter beszélt, és elmondása szerint a magyar emberek nem a csodára várnak, hanem „a hazaszerető emberek tenni akarásában rejlik a működő ország reménye”. Kiemelte, hogy szerinte az elmúlt 25 évben elmaradt a számonkérés, de ezt nem politikai bosszúból, hanem jogi oldalról kell megközelíteni.
A programot több mint ezer szakértő, és számos szakmai szervezet bevonásával dolgozták ki, és négy nagy fejezetre tagolódik: az első a gazdasági növekedéssel és fejlődéssel foglalkozik, a második a biztonsággal és a stabilitással, a harmadik a társadalmi jóléttel, a negyedik pedig a fenntarthatósággal és a jövőállósággal.
Gazdaság és adópolitika
A gazdasági fejezet alapja az, hogy Magyarország az Európai Unió legszegényebb országa lett, és a gazdasági növekedés is nálunk a legalacsonyabb a 2004 óta csatlakozott 13 ország közül.
A hírportál azt írja, a Tisza a Ganz Ábrahám Gazdaságfejlesztési Program keretében az uniós források hazahozatalát, a kis- és középvállalkozások célzott támogatását, a vállalkozások adminisztrációs terheinek megfelezését és az innovációs kiadások másfélszeresére emelését ígéri. A program 2026. június 1-től felfüggesztené az Európán kívüli vendégmunkások behozatalát.
A minimálbér szja-ját a párt 15-ről 8 százalékra csökkentené, a mediánbér alatti munkavállalók adóterheit szintén mérsékelnék, a mediánbér felett pedig maradna a 15 százalékos szja. Az igazságosabb közteherviselés jegyében ugyanakkor egymilliárd forint feletti vagyonokra 1 százalékos vagyonadót vezetnének be. A vényköteles gyógyszerek áfáját eltörölnék, az egészséges élelmiszerekét és a tűzifáét 5 százalékra csökkentenék.
A költségvetésre vonatkozóan a Tisza vállalja a 3 százalék alatti költségvetési hiányt és a csökkenő államadósságot 2030-ra. Bejelentette: előkészítik az euró bevezetését, amelyet belátható céldátummal meg is valósítanának. Az energiapolitikára vonatkozóan 2035-ig megszüntetnék az orosz energiafüggőséget.
Közlekedés, lakhatás, infrastruktúra
A fejezet központi ígérete a vasút modernizálása: csökkentenék a vasúti kocsik átlagéletkorát, a fővonalakon pedig legalább 100 kilométer per órás átlagsebességet érnének el a szerelvények. A közutaknál országos kátyúmentesítést, új gyorsforgalmi utakat és hidakat ígérnek. A lakhatási válságra a párt a Wekerle Sándor Bérlakásépítési és Otthonfejlesztési Programmal válaszolna. Ez egy országos szociális és piaci alapú bérlakásépítési programot jelent, a fiataloknak legalább ötven százalékkal több kollégiumi férőhelyet biztosítanának, a nyugdíjasoknak pedig 20 ezer új idősotthoni férőhelyet létesítenének.
Biztonság és külpolitika
A Tisza Párt leszögezte, hogy nem küld magyar katonákat az orosz-ukrán háborúba, és nem állítja vissza a sorkötelezettséget. A védelmi kiadásokat ugyanakkor 2035-ig a NATO által elvárt 5 százalékra emelnék. Az illegális bevándorlással kapcsolatosan a párt fenntartaná a déli határkerítést, elutasítaná az EU migrációs kvótáit és a migrációs paktumot. Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását elutasítják.
Korrupció és jogállam
A hírportál azt írja, hogy a Tisza felállítaná a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatalt, 20 évre visszamenőleg vagyonosodási vizsgálatot vezetne be képviselők, politikai vezetők és családtagjaik vonatkozásában, csatlakozna az Európai Ügyészséghez, és megszüntetné a magántőkealapok mögötti tényleges tulajdonosok anonimitását.
Egészségügy, oktatás, és társadalmi jólét
Az egészségügyről szóló fejezet a program legterjedelmesebb része, évente legalább 500 milliárd forint többletforrást ígérnek, szuperkórházakat minden régióba, valamint rövidebb várólistákat.
A párt megtartaná a 13. és 14. havi nyugdíjat, és bevezetnék a nyugdíjas SZÉP-kártyát. Szó esik arról is a programban, hogy a családi pótlékot a duplájára emelnék, valamint nemzetstratégiai ágazattá tenné a közoktatást. A Tisza programjában írnak a külföldön élő magyarok hazatelepítéséről, a gyermekvédelemről és a fenntarthatósági tervekről is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt