A vádirat szerint egy 43 éves férfi annak 31 éves öccsével és 30 éves élettársával együtt közösen italoztak 2023. július 15-én késő este, a XIV. kerület Örs vezér tere HÉV-végállomás peronján. Itt keveredtek szóváltásba a szintén ittas sértettel.
A veszekedés során kiabálni kezdett a 43 éves férfi, ezután pedig félmeztelen vetkőzve, kezüket emelő társaival együtt, erőszakos elindult a sértett felé. Az áldozatok menekülni próbált, ezért leugrott a sínekre, az ütköző elé. A támadó utána ugrott, megragadta a ruháját és visszahúzta őt a peronra.
Eközben a nő folyamatosan ütlegelte a sértettet, akit ekkor az élettársa megragadott, majd a megállóban várakozó járókelők közvetlen közelében többször erőteljesen meglökte és megrántotta.
Az elkövetők ezt követően testszerte bántalmazták a sértettet, melynek végén a 43 éves vádlott őt ököllel, nagy erővel fejen ütötte. A sértett elesett, fejét a peron aszfaltjába ütötte és elvesztette az eszméletét. A bántalmazók ezután elhagyták a helyszínt.
A Fővárosi Főügyészség a 43 éves támadót életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével vádolta meg, és vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza. Társai ellen csoportos garázdaság a vád, és végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetés az indítvány.
Az ügyhöz kapcsolódó térfigyelő kamera felvételén a szóváltás kezdete látható, ami az Ügyészség honlapján megtekinthető.
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Hét és fél kilométer vasúti távközlési kábelt lopott el az az öt férfi, akik ellen a Balassagyarmati Járási Ügyészség emelt vádat a vasúti közlekedés biztonságának veszélyeztetése miatt.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.
Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Hétfőtől ellepik a rendőrök az utakat, erre készüljön
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól