Merrick Garland közleményéből annyi derül ki, hogy a felhatalmazás Konsztantyin Malofejev orosz üzletember Egyesült Államokban elkobzott vagyonára vonatkozik.
Az amerikai hatóságok tavaly az Oroszország elleni szankciós intézkedések megszegésével vádolták meg az orosz üzletembert, aki a vád szerint pénzügyi támogatást nyújtott orosz személyeknek, hogy azok a szeparatizmust népszerűsítsék a Krím félszigeten.
A korábbi bejelentés szerint több millió dollárról van szó, amelyet egy amerikai banknál vezetett számláról foglaltak le, és amely összekapcsolható a szankciók megsértésével.
Merrick Garland februárban, az ukrán főügyésszel közösen tartott tájékoztatóján bejelentette, hogy engedélyezni fogja a lefoglalt orosz vagyonelemek felhasználását Ukrajna támogatására.
Pusztító fegyverek
Közben Nagy-Britannia arra készül, hogy akár 300 kilométeres hatótávolságú rakétákkal látja el az ukránokat, valamint személyzetet is biztosít, akik segítenek az ukrán seregnek a rakéták célba juttatásában – értesült a The Washington Post.
A lap a brit védelmi minisztérium beszerzési információira hivatkozva ír a nagy hatótávolságú rakéták kilátásba helyezett szállításáról.
Egy neve elhallgatását kérő brit katonai tisztségviselő elmondta: egyelőre nem született döntés a 300 kilométeres hatósugarú rakéták Ukrajnának adományozásáról. Ugyanakkor az ügyben napokon belül pont kerülhet az ügy végére.
A forrás egyelőre nem részletezte a szállítások időzítését, a szóban forgó fegyverek pontos típusát, valamint mennyiségét.
Oroszország elsőként vetheti be a nukleáris fegyvereket
Mint megírtuk, Oroszország elsőként vetheti be a nukleáris fegyvereket, amennyiben olyan agressziónak van/lesz kitéve, amely magát az állam létét fenyegeti – jelentette ki az orosz állami rendezvényen április végén Dmitrij Medvegyev, az Oroszországi Föderáció Biztonsági Tanácsának elnökhelyettese. Dmitrij Medvegyev hozzátette: az atomfegyverek létfontosságúak Oroszország számára, lényegében ez az összetartó kapocs. Bővebben --->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat