A közel félmilliós lakosságú Kalinyingrád Oroszország legnyugatabbra fekvő, illetve Riga és Vilnius után a Balti-térség harmadik, a Balti-tenger mentének hetedik legnépesebb városa. Azon túl, hogy kikötőváros, Oroszország exklávéjának (valamely terület térben elszakított, különálló darabja), a Lengyelország és Litvánia között található Kalinyingrádi területnek a székhelye.
A NATO-erők szükség esetén „hallatlanul gyors ütemben” tudnák elfoglalni ezt az oroszok által erősen megerősített kalinyingrádi területet – jelentette ki Chris Donahue tábornok, az amerikai hadsereg európai és afrikai parancsnoka. Ezt a Lengyelország és Litvánia közé ékelődött orosz fennhatóságú térséget egyébként teljes egészében NATO-terület öleli körül.
Az amerikai tábornok szavai is a legújabb NATO-stratégia törekvéseit tükrözik, amely a „keleti szárny elrettentő vonala” néven lett ismert, és amire koncentrál:
- a szárazföldi erők megerősítésére;
- a védelmi termelés integrálására;
- valamint a gyors harctéri koordináció érdekében szabványosított digitális rendszerek és kilövési platformok telepítésére.
„A szárazföldi terület nem veszít a jelentőségéből, hanem egyre fontosabbá válik” – tette hozzá Chris Donahue.
Leonyid Szluckij orosz képviselő, az orosz parlament külügyi bizottságának vezetője arra figyelmeztetett, hogy bármilyen, Kalinyingrád elleni támadás megtorló lépéseket váltana ki. „A Kalinyingrád elleni támadás egyenlő az Oroszország elleni támadással” – nyilatkozta az orosz politikus a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek.
Hetvenéves katonák az oroszok ellen? A HM nem vett napirendre egy európai döntést
A kontinens több országában egyre keményebb védelmi intézkedéseket hoznak, Svédországban például 40-ről 70 évre emelnék a tartalékos tisztek aktív szolgálatba való visszahívhatóságának korhatárát. Hazánkban ez a döntés nincs napirenden, ugyanakkor mindkét ország emeli a katonai célokra fordított közpénz mennyiségét.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megvan, ki vette meg a válságba jutó Borhálót
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek