A tájékoztatás szerint tavaly az érintett országok kétszer annyi oltóanyagot igényeltek, mint amennyit előállítottak, ezrét sürgős szükség van a gyártókapacitások növelésére. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint jelenleg egyedül a dél-koreai EuBiologics gyógyszeripari vállalat gyárt kolera elleni vakcinát.
Tavaly összesen 36 millió dózis oltóanyagot állítottak elő, ugyanakkor legkevesebb 72 millióra érkezett be igény az országoktól.
2021 és 2023 között nagyobb volt a kereslet kolera elleni vakcinák iránt, mint az azt megelőző évtized egészében.
A kolerás megbetegedések száma 2021-től kezdett emelkedni:
- 2022-ben a fertőzöttek száma több mint duplájára, vagyis 473 ezerre nőtt az azt megelőző évhez képest,
- előzetes adatok szerint tavaly a 700 ezret is meghaladta a kolerában megbetegedett emberek száma.
A legsúlyosabban érintett országok a Kongói Demokratikus Köztársaság, Etiópia, Haiti, Szomália, Szudán, Szíria, Zambia és Zimbabwe voltak.
Az ICG a vakcinák iránt megnövekedett magas kereslet miatt már 2022 októberében ajánlást tett közzé, hogy az addig bevett gyakorlattól eltérően kettő helyett csak egy dózist adjanak be az oltásra szorulóknak. Mindezzel több embert tudnak ugyan immunizálni, de a hatás nem tart olyan hosszú ideig.
Az ICG ezért sürgeti, hogy az országok fektessenek több forrást a csatornarendszerek kiépítésébe, valamint az ivóvízellátás biztosításába.
A nemzetközi koordinációs csoport ezen felül szorgalmazza az új oltóanyagok mielőbbi engedélyeztetését, valamint azt, hogy megfelelő mennyiségben és megfizethető árakon elérhetők legyenek a világpiacon.
A kolera bakteriális fertőzés okozta betegség, amely általában szennyezett víz vagy élelem útján terjed, és akut hasmenést, ennek révén kiszáradást okoz.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Financial Times: Engedett a magyaroknak Brüsszel, csak ne blokkoljanak
Olyan mélyütést kaphat ezzel a magyar ipar, hogy az tényleg beteheti a kaput

Rogánt váltva Lázár új gazdaként lefejezte az útdíjbevételekért felelős céget

Konzultáció indul: tiltott lehet az ingatlan adásvétel egyes helyeken, hogy fenntartsák az egyensúlyt

Megtorló vámoktól retteg a Tesla, levelet írt Trumpnak

Ingyen osztogatnak élelmiszert a Tescóban este fél 10 után

Több mint kétezer embert tesz utcára a népszerű egyetem

Izomláza van a forintnak

Ha ünnep, akkor lezárások, mutatjuk a tudnivalókat
