Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az Egyesült Államok és Irán megállapodott abban, hogy leállítják a kölcsönös támadásokat, és kedden Katarban találkoznak, hogy rendezzék a Hormuzi-szorossal kapcsolatos vitájukat.
Teherán azt mondja, hogy azokat a hajókat, amelyek nem kapják meg az iráni hatóságok engedélyét, nem engedik át. Teljesen mindegy, hogy akár iráni, akár ománi felségvizeken haladnak keresztül, minden áthaladást megkísérlő hajónak engedélyt kell kérnie Teherántól az Aljazeera tudósítása szerint, amely azt is megírta, hogy
Maszúd Pezeskjan iráni elnök bejelentette: a Katar által birtokolt 12 milliárd dolláros befagyasztott pénzeszközből 6 milliárd dollárt felszabadítanak és visszajuttatnak az országnak.
A hétvégi iráni és amerikai légicsapások után enyhén drágult az olajár hétfő délelőtt. A Brent nyersolaj határidős ára hordónként 72,03 dollárra, míg amerikai West Texas Intermediate 69,67 dollárra emelkedett.
Az Irán és az Egyesült Államok közötti keretmegállapodás aláírása után mondhatjuk, hogy általános várakozás volt, hogy a helyzet lassan normalizálódjon, és az aláírást követő 60 napos időkeretben valamilyen tartós megállapodás születik.
„Ehhez képest jelenleg azt látjuk, hogy az iráni fél a Hormuzi-szorost továbbra is igyekszik nyomásgyakorlási eszközként alkalmazni”
− hangsúlyozta az Economx érdeklődésére Kemény János, az NKE John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa.
Olyannyira erre koncentrálnak, hogy pénteken Irán több drónt indított olyan hajók ellen, amik az ománi partok közelében akarták az átkelést a Hormuzi-szoroson végrehajtani, és egy teherhajó károkat szenvedett ennek eredményeként. Trump elnök az esetet a tűzszünet megszegésének minősítette, és érkezett is rá az amerikai válaszcsapás.
„Ez az eset is azt mutatja, hogy mind az Egyesült Államok, mind Irán a háború győztesének tekinti magát, és a katonai eszközök alkalmazását a saját álláspont alátámasztására továbbra is legitim eszköznek tekintik”
− fogalmazott a szakértő, egyben aláhúzta, hogy az Egyesült Államokban a háború megítélése továbbra is negatív, sőt, a képviselőház után az amerikai szenátus is megszavazta a War Powers Act (a háborús hatáskörökről szóló törvény) keretében a saját verzióját, ami a katonai erő alkalmazásának befejézésre szólította fel az amerikai elnököt.
Bár ennek csak szimbolikus hatása van, és pár nappal később a szenátusban egy újabb határozatot fogadtak el, ami az adminisztrációnak több lehetőséget biztosít, megmutatta, hogy a republikánus párton belül is erősödnek az ellentétek Irán kapcsán.
Trump azon kijelentése, hogy Iránnak lehetnek ballisztikus rakétái, ha a szomszédságban több országnak is van, Izrael és az öböl menti országok számára okozhat fejtörést az NKE munkatársa szerint, mivel a háború alatt ez volt Irán egyetlen hatékony eszköze az izraeli államterület támadására, és az öböl menti országok is sok ilyen támadást voltak kénytelenek elszenvedni.
Az öböl menti országokat különösen súlyosan érintette a háború
A hosszabb távon a kőolaj kitermelés végére készülő, gazdaságaikat megreformálni igyekvő öböl menti országok a politikai stabilitás köré építették fel a külföldi beruházásokat bevonzani célzó stratégiáikat, és ez a háború mind a hagyományos kőolaj, mind pedig a gazdasági diverzifikációs törekvéseiken jelentős sebet ejtett.
Nem véletlenül indult Rubio amerikai külügyminiszter konzultációra az öböl menti országokba, hiszen a háború menete és következményei sok szempontból megrengették az Egyesült Államokkal való együttműködés alapjait. Ugyanakkor az Iránnal való óvatos, a kapcsolatok normalizálására irányuló folyamatot is megakasztotta a háború, mivel Irán a háború első napjaitól támadta az öböl menti országok területét, jelentős károkat okozva.
Ezeknek az országoknak nagy valószínűséggel jelentős szerepe lesz az Iránnak nyújtadó jóvátétel kifizetésében, mivel az Egyesült Államok csak befagyasztott pénzek átadásáról beszéltek a maguk részéről.
Az NKE munkatársa úgy látja, az öböl menti országoknak komoly kérdéseket kell feltenniük és megválaszolniuk azzal kapcsolatban, hogy a jövőben a régió biztonságát hogyan képzelik el, és miként tudják azt megvalósítani. Például
döntést kell arról hozniuk, hogy hajlandóak beruházni olyan elkerülő csövezetékek kiépítésére, amik a Hormuzi-szoroson keresztülmenő forgalmat megkerülik.
Szaúd-Arábia és Omán rendelkezik ilyen, igaz nem túl nagy kapacitású vezetékekkel, amik a háború alatt megmutatták hasznosságukat. Az egészet nézve azonban egy óvatos egyensúlyozási politikára lehet számítani rövid távon, aminek a végrehajtása egy bonyolult feladat lesz a térség országainak.
Nincs szó teljes kivonulásról
A libanoni „front” kérdése, ami a keretmegállapodás aláírását is késleltette, továbbra sincs megnyugtatóan rendezve. Bár pénteken bejelentés született arról, hogy a libanoni és az izraeli kormány megállapodásra jutott, és az izraeli hadsereg átad majd két területet a libanoni hadseregnek, azonban teljes kivonulásról továbbra sincs szó.
Sőt, az izraeli hadügyminiszter nem régiben olyan kijelentést is tett a sajtónak, hogy abban az esetben sem vonulnának ki Libanon területéről, ha az amerikaiak ezt kérnék.
Bár a megállapodás történelminek tekinthető Izrael és Libanon között, az alapvető problémát nem oldja meg, mivel a Hezbollah lefegyverzését a libanoni állam önerőből nem tudja megvalósítani, Irán pedig megmutatta, hogy immár közvetlen katonai beavatkozásra is hajlandó a proxy csoportjainak védelmére. Ez pedig a jövőben érdekes szituációkat szülhet majd.
Amerikai részről az iráni nukleáris program ellehetetlenítése és a Hormuzi-szoros megnyitása került a politikai folyamatok előterébe. A rezsimváltás, a proxy csoportok kérdése, a ballisztikus rakéták kérdése van csendben lekerült, vagy relativizált kérdéssé vált, ami elsősorban az izraeli vezetés számára vált problémává, nem utolsósorban a közelgő izraeli választásokra való tekintettel.
Kemény János felhívta a figyelmet arra, hogy Irán is rendkívül nagy veszteségeket szenvedett, de a rezsim a háborút felhasználta a saját ellenzékének a további megfélemlítésére és szétverésére, és ezzel rövid távon a rezsim megerősödéséről lehet beszélni.
Az Amnesty International szerint a háború kitörése óta több, mint 6000 embert tartóztattak le, legalább 39 kivégzésre került sor, és az internet lekapcsolásával, illetve lassú visszakapcsolásával az iráni állam megerősítette az uralmát.
A szakértő szerint egyelőre nehéz olyan kimenetet előrevetíteni, ami keretmegállapodásban megszabott 60 nap leteltével egy olyan megállapodáshoz vezet, ami minden félnek valamilyen formában előnyös és így tartós lezárását eredményezi ennek a háborúnak.
Kemény János hangsúlyozta, hogy Irán a Hormuzi-szoros feletti hosszú távú dominanciát akar megvalósítani, ugyanakkor az öböl menti országok tudnak egy-két éven belül olyan infrastruktúrát kialakítani, ami alá tudja ezt ásni. Így egy nagyon érdekes diplomáciai-katonai-gazdasági játszámának a folytatódását várhatjuk, nehezen megjósolható kimenettel.