Az utóbbi évek nemzetközi gazdasági mozgásait jórészt Kína és az USA versengése határozta meg. Peking jelentőségének a felértékelődésével a kínai állam regionális vetélytársai is a nemzetközi figyelem fókuszpontjába kerültek. Így a hatalompolitikai és gazdasági harcok szempontjából egyre fontosabb lett, az idéntől a világ legnépesebb országává vált Indiai gazdasági fejlődése is egyre nagyobb figyelemre tart számot.
Ezért is van jelentősége, hogy az S&P Global keddi értékelése szerint 2030-ra India lehet a világ harmadik legnagyobb gazdasága. Az amerikai elemző cég prognózisa szerint az ázsiai ország GDP-je a 2026-27-es pénzügyi évben már több mint 7 százalékkal fog növekedni – írja a The Indian Express.
Az S&P Global 2024-es évre vonatkozó kiadványa már 6,4 százalékos GDP növekedést jelzett a márciusban záruló üzleti évre.
Az előrejelzés szerint a 2024-25-es évben marad a 6,4 százalékos fellendülés, míg a következő évben már 6,9 százalék lesz, ezt követően a 2026-27-es évben 7 százalék fölé emelkedhet a növekedés mértéke.
Az ezt követő három évben a leggyorsabb gazdasági növekedést produkálva, 2030-ra a világ harmadik legnagyobb gazdaságává válhat a legnépesebb ország.
A gazdaság méretét tekintve jelenleg az USA, Kína, Japán és Németország mögött az ötödik helyen áll India. Az S&P szerint az ázsiai ország előtt álló legnagyobb kihívás, hogy szolgáltatásra épülő indiai gazdaságot – a megfelelő logisztikai keretrendszer kialakításával – globális gyártási központtá tudják-e tenni. A tanulmány kiemeli, hogy India autóipara növekedésre kész és az infokommunikációs szektor fejlődése a pénzügyi technológia innovációját is elősegítheti. Mint megírtuk a legnagyobb számítógépgyártók már elkezdtek a termelés Indiába való kiszervezését.
Az S&P Global elemzése rámutat: a fejlődést lehetővő tevő átalakulás annak a függvénye, hogy India mennyire tudja kihasználni a demográfiai hozadékát. Eszerint a munkavállalók képzettségének a javításával és a nők munkaerőpiacira való bevonásával állhat tartós fejlődési pályára az indiai gazdaság.
(Gulyás Ábel)
Rés a pajzson: így játssza ki könnyedén a szankciókat Moszkva és Delhi
A szankciócsalások, a tátongó kiskapuk és a széles körű kijátszások miatt az olajbevételek még mindig megtöltik Moszkva hadipénztárát. Így a Kreml háborús éhsége nem csökken. Bővebben --->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja