Az idei második negyedévben – az egy évvel korábbihoz képest – 32 százalékkal csökkent a Nokia működési eredménye. A finn távközlési berendezéseket gyártó cég a csütörtöki közleményében elsősorban az 5G eszközök keresletének a visszaesésében látja a mérséklődés okát.
A vállalat működési eredménye 423 millió euróra esett, szemben a 2023 második negyedévi 619 millióval – írja a Reuters.
A Nokia és svéd riválisa, az Ericsson eredményeit is visszavette, hogy csökkent a távközlési berendezések kereslete. Erre reagálva a két vállalat több ezer elbocsátást jelentett be.
India miatt estek, Amerikában bíznak
Az előző évhez képest 18 százalékkal esett a Nokia nettó árbevétele, a mérséklődés fő oka, hogy lassult az 5G technológiába történő beruházások üteme Indiában (ez tette ki a a teljes 2023-as árbevétel mintegy 12,5 százalékát). A Nokia közölte, hogy „India a visszaesés háromnegyedét okozta”.
Azonban a második félévre már növekedéssel számolnak a cégnél, Pekka Lundmark vezérigazgató – elsősorban az Egyesült Államok piacán tapasztalható javuló kilátásokra apellálva – elmondta:
A jövőre nézve úgy véljük, hogy az iparág stabilizálódik, és az elmúlt negyedévekben tapasztalt megrendelésállományt figyelembe véve a második félévben a nettó árbevétel növekedésének jelentős felgyorsulására számítunk.
Az észak-amerikai kereslet fellendülése miatt a múlt héten az Ericsson is a piac élénkülését prognosztizálta.
A Nokia megtartotta az egész évre vonatkozó, 2,3 és 2,9 milliárd euró közötti összehasonlítható üzemi eredményre vonatkozó előrejelzését.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Luxus több mint nyolcmillióért: zsebbe nyúlhat, aki a németeknél kíván letelepedni
„Zavarállapotba” került a sorompó, jött is a vonat
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek