Rendőrök jelentek meg a győri polgármesternél, őket keresték
Civil ruhás rendőrnyomozók érkeztek az egyik győri önkormányzati céghez, Pintér Bence mindenben segítette őket.
„Jól fogunk szórakozni” – mondta Jeffrey Epstein és Bill Gates a halálos Covid járványról
Már évekkel a világjárvány kirobbanása előtt a Covid vírusról és az oltásokról értekezett egymással a néhai szexuális bűnelkövető, Jeffrey Epstein és Bill Gates, a Microsoft alapítója – derült ki az Epstein-botrány folyamatosan napvilágra kerülő aktáiból.
"Orbán hazudik!" – cáfolja a kormányt az ellenzéki pártelnök
Élesen bírálta a kormányt a gödi akkumulátorgyár ügyében a Magyar Szocialista Párt elnöke, aki szerint a miniszterelnök nem hivatkozhat arra, hogy nem tudott a problémáról, mert több alkalommal személyesen is tájékoztatták.
Megszólalt Vogel Evelin az ominózus videóról: „nőként engem visel meg a legjobban”
Magyar Péter volt barátnője tagadja, hogy köze lenne a kamera elhelyezéséhez. Úgy látja, hogy mindketten az ügy áldozatai.
Magyar Péter: Vogel Evelin elcsábított egy titkosszolgálati akció részeként
A Tisza Párt elnöke beismerte: 2024. augusztus 3-án hajnalban készülhetett róla egy felvétel, amelyen Vogel Evelinnel konszenzuális szexuális kapcsolatot létesített.
Kiszivárgott akták az Epstein-ügyről: minden, amit magyarként tudni érdemes
Összeszedtük a Jeffrey Epstein nevével fémjelzett botrány legfontosabb tudnivalóit, és egy cikkbe sűrítettük a magyar vonatkozásokkal együtt. Egybekötegeltük a Trump-szálakkal is az elementáris indulatokat felkorbácsoló, szövevényes nemzetközi ügyet. Mutatjuk összefoglalónkat, amellyel gyorsan képbe kerülhet a globális elitet keresztül-kasul felfogató Epstein-aktákkal kapcsolatban.