Erőszakba torkollott Calin Gerogescu támogatóinak tüntetése a központi választási bizottságnál (BEC) vasárnap este Bukarestben, miután a bizottság elutasította a tavaly novemberi félbeszakított elnökválasztáson élen végző Georgescu jelöltségének bejegyzését a májusban megrendezendő megismételt elnökválasztára.

A hírtelevíziók élő közvetítése szerint

vasárnap késő este a tüntetők egy része erőszakossá vált, a burkolatból felszedett kockakövekkel és petárdákkal dobálta meg a BEC székházát védő csendőröket, szemeteskukákat gyújtottak fel és felborították a Digi24 hírtelevízió egyik autóját. A csendőrség rohamosztagai kiszorították a tüntetőket a térről és több tüntetőt előállítottak. Médiajelentések szerint több tüntető és csendőr megsérült.

Az MTI beszámolója szerint több órán keresztül tartó, többé-kevésbé békés tüntetés résztvevői azt követően csaptak össze a csendőrséggel, hogy a BEC közzétette a Georgescu jelöltségét elutasító határozata indoklását. Ebből a korábbi - formai kifogásokról szóló - értesülésekkel ellentétben az derült ki, hogy

a BEC az alkotmánybíróságnak az elnökválasztással kapcsolatos tavalyi döntéseire hivatkozva utasította el Georgescu jelöltségét.

A dokumentum szerint az alkotmánybírósági határozatok beépülnek az alkotmányos jogrendbe, amelyet a választási bizottságnak figyelembe kell vennie, amikor ellenőrzi, hogy az államelnöki tisztségre pályázó jelöltek teljesítik-e a törvényes feltételeket. A BEC konkrétan két határozatot emelt ki: a Diana Sosoaca EP-képviselő államfőjelöltségét elutasító 2024. október 5-i, illetve az elnökválasztás első fordulójának eredményét érvénytelenítő, az elnökválasztás megismétlését elrendelő december 6-i alkotmánybírósági határozatot.

A BEC ezekből azt a következtetést vonta le, hogy

  • nem lehet elnökjelölt, aki eleve ellentmond az államelnöki esküben foglaltaknak, vagyis az ország demokratikus berendezkedésének megváltoztatására, alkotmányos rendjének megsértésére biztatja követőit; 
  • az alkotmánybíróság azért rendelte el a tavalyi elnökválasztás megismétlését, mert Calin Georgescu független elnökjelölt megsértette a demokratikus választások szabályait, így elfogadhatatlan az a feltételezés, hogy ugyanaz a személy most eleget tesz a Románia elnökével szemben támasztott feltételeknek.

Georgescu ellen múlt héten fasiszta szervezetek népszerűsítése, az alkotmányos rend elleni uszítás és illegális kampányfinanszírozás gyanújával indult bűnvádi eljárás, amely miatt két hónapra hatósági felügyelet alá került, több támogatóját pedig diverziókeltési kísérlet, illetve hazaárulás gyanújával előzetes letartóztatásba helyezték.

Tavaly decemberben a román alkotmánybíróság két nappal az elnökválasztás második fordulója előtt érvénytelenítette a november 24-i első forduló eredményét, arra hivatkozva, hogy a legfelsőbb védelmi tanács szerint Georgescu közösségi oldalakon folytatott választási kampányát illegális finanszírozás és nemzetbiztonsági kockázatot jelentő külföldi beavatkozás segítette.

A BEC szerint a határozat ellen Georgescu az alkotmánybírósághoz fordulhat jogorvoslatért.

Romániában december 6-án az alkotmánybíróság érvénytelenítette az elnökválasztás első fordulójának eredményét, amelyet Georgescu nyert meg. A Legfelsőbb Védelmi Tanács megállapította, hogy a választás eredményét nemzetbiztonságot veszélyeztető külföldi beavatkozás befolyásolta. Erről ITT írtunk bővebben.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.