Mintegy 67 százalékra emelkedett a török infláció, ezzel 15 hónapos csúcsra került a Bloomberg szerint, vagyis azon a szinten van, ahol 2022 végén, ami világszerte a legnehezebb időszak volt az inflációt tekintve. Azonban míg a fejlett világban szinte mindenhol sikerült visszaszorítani a jegybanki célszint közelébe az áremelkedési ütemet, addig Törökországban a helyzet nem változik.
A török gazdaságpolitika közel másfél évtizede az egyensúlytalanságra épít, nagyjából úgy, ahogy Argentína, mielőtt Javier Milei elnök átvette a hatalmat. Ez folyamatos állami túlköltekezést, a költségvetés hiányát jelenti, amelyet csak a hazai valuta mértéktelen kibocsátásával tudnak kompenzálni, legyen az állampapírkibocsátás, vagy közvetlen jegybanki finanszírozás.
A fedezetlen pénz leértékelődik, miután egyrészt felborul a kereskedelmi-, és fizetési mérleg, másrészt a lakosság és a vállalatok bizalma megrendül a hazai valutában, és devizába menekülnek, vagy amibe éppen tudnak (arany, dollárfedezetű kriptodevizák, azaz stablecoin-ok).
Ez további inflációhoz vezet, és már össze is állt az inflációs és leértékelődési spirál, amelyet a valutaárfolyam 20 éves grafikonja mutat a legjobban: a logaritmikus, tehát az arányokat figyelembe vevő ábrán jól látszik a gyorsulás.
Évtizedes problémák
Látható, hogy nem egyszeri problémáról van szó, mint amilyen a fejlett világ inflációja volt, hanem egy évtizedes, egyre gyorsuló válság, ami csak akkor jön létre, ha egy gazdaságban tartós egyensúlytalanság van. Ilyet kiválthatnak külső tényezők is, mint például a cserearányok romlása, vagy az exportpiacok összeomlása, de a török esetben erről szó sincs.
Egyszerűen jóval többet költ az állam, mint a bevétele, és ezt fenntarthatatlan módon finanszírozza.
A tavalyi elnökválasztás után Erdogan elnök azt a döntést hozta, hogy nem ösztönzi tovább a jegybankot a kamat alacsonyan tartására, és ki is nevezett egy új jegybankelnököt, aki megemelte a kamatot 45 százalékig. Valamit jelez azonban, hogy a jegybankelnök lemondott a közelmúltban, és a helyettese vette át a posztot.
Az új jegybankelnök is elismerte, hogy a minimálbér duplájára emelése olyan lépés volt, aminek nem lehet monetáris politikával sem ellensúlyozni a hatását, hiszen így megint fedezetlen pénz került a rendszerbe.
Hogyan tovább?
Hogy milyen elképzelése van ezek után a gazdaságpolitika döntéshozóinak, azt nem lehet tudni, de ebből az ördögi körből nyilván nem lehet úgy kiszabadulni, hogy nem állítják helyre egyszer az államháztartást és stabilizálják a valutát, ami nyilván fájdalmas lépés, de ha túljutnak rajta, könnyű megindítani a növekedést.
Egy stabilizálódó gazdaságú ország esetében befektetők is alig várják, hogy belépjenek. Ha viszont minden marad az eddigiekben, akkor az infláció erodálja az életszínvonalat, mégpedig meglehetősen egyenlőtlenül.
