Olyan szinten rossz helyzetben van a török líra, hogy többen már az alapvető szükségleti cikkeket sem engedhetik meg maguknak. Decemberben közel 65 százalékos volt a pénzromlás mértéke Törökországban, ennek leküzdése érdekében pedig emelések sorozatát jelentette be a jegybank.
Csütörtökön pedig bejelentették, hogy újabb 2,5 százalékkal emelik meg az irányadó kamatot, ezzel pedig már az irányadó ráta 45 százaléknál jár. Ez zsinórban már a nyolcadik emelés – írja az Euronews.
A török jegybank közlése szerint minden eszközt bevet, hogy árstabilitás jöjjön létre, elemzők szerint azonban nem biztos, hogy a kamatemelés önmagában elegendő lesz a további pénzromlás megakadályozásához.
A márciusi önkormányzati választások előtt pedig nem számítanak további emelésre.
Törökország azután váltott irányt a gazdaságpolitikájában, hogy Recep Tayyip Erdogan-t májusban harmadszorra is török elnökké választották. Az elnök új gazdasági csapatot nevezett ki, amelynek élére Mehmet Simsek, a Merrill Lynch volt bankárja került, aki visszatért a pénzügyminiszteri posztra.
Ez nem Erdogan napja, zuhanórepülésben a török líra
Újabb mélypontra süllyedt a török fizetőeszköz a dollárral szemben. Közben 2022 vége óta a legmagasabb szintre emelkedtek a világ részvényei. Az év végi optimizmus hátterében az áll, hogy több központi bank, többek között a Federal Reserve, belengette a kamatcsökkentés megkezdését a jövő év elején.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók