BUX 139468.07 -0,3 %
OTP 45970 0,04 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Üdüléssel vesztegette meg a gyógyszercég az orvosokat?

Hetvenhét onkológus szakorvos ellen indított bűnvádi eljárást a román korrupcióellenes ügyészség, amely szerint egy gyógyszerforgalmazó cég indiai üdülést szervezett nekik azért, hogy a betegeiknek a cég által forgalmazott gyógyszereket írjanak fel.

2016. május 30. hétfő, 18:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A román vádhatóság hétfői közlése szerint a cég, valamint annak négy képviselője ellen is bűnvádi eljárást indítottak. A forgalmazó a gyógyszerpiacon tapasztalt erős konkurencia miatt döntött úgy, hogy törvénytelenül ösztönzi az orvosokat termékeik ajánlására.

2012-ben egy indiai orvosi konferenciára hívták meg a 77 gyanúsítottat. A vádhatóság szerint azonban a konferencia csak ürügy volt, hiszen az orvosok egy része családtagjaikkal utazott Indiába. A konferencia helyszínétől több száz kilométerre szállásolták el őket, egyesek közülük csak utólag igényeltek a szervezőktől a konferencián való részvételüket elismerő oklevelet. Az orvosok ugyan ott voltak néhány órát a bangalorei kétnapos konferencia megnyitóján, de még ugyanazon a napon visszautaztak Új-Delhibe, ahol el voltak szállásolva.

Az ügyészség szerint a cég több mint félmillió eurót fizetett egy utazási irodának a 77 orvos üdültetésére, és ebből 416 ezer eurót tesz ki a megvesztegetést jelentő összeg.

Az elmúlt időszakban a bukaresti hatóságok kiemelt figyelmet fordítanak a román egészségügyben elharapódzott korrupcióra, miután kiderült, hogy romániai kórházakban hamisított fertőtlenítőszereket használtak, és emiatt az uniós átlagnál jóval magasabb a kórházi fertőzések gyakorisága.

MTI
MTI

Ez is érdekelhet