BUX 140425.41 0,69 %
OTP 46100 0,28 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Fáznak a brit cégek az olimpiától

2012. július 3. kedd, 00:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nagy-Britannia 13 milliárd fonttal lesz gazdagabb a július 27-én kezdődő londoni olimpiának köszönhetően − mondta a Telegraph szerint az állami beruházásokkal végrehajtott programokat nem túlzottan kedvelő brit miniszterelnök, David Cameron. A 98 százalékban brit cégek által megvalósított építkezések és a kapcsolódó projektek időben elkészültek, és az állam által biztosított költségek nem lépték túl a 9,3 milliárd fontos terveket − állapította meg Cameron, aki szerint a beruházások és a várakozások szerint 2,3 milliárd fontot hozó turizmus növekedése mellett egyéb módokon is segíthet az olimpia a brit gazdaságon. A játékok ideje alatt például globális befektetői konferenciát is tartanak a városban, amelyből a brit kormány szerint további egymilliárd font értékű tőkebefektetés származhat.

Az oxfordi egyetem tanulmánya szerint azonban nem ennyire rózsás a helyzet: reálértéken számolva 101 százalékosan lépték túl az eredetileg tervezett költségeket. Ezzel nem kirívó eset a londoni, hiszen az 1968 óta tartott olimpiáknál általában 258 százalékkal haladták meg a költségvetést (a rekordot a montreali olimpia tartja a maga csaknem nyolcszoros túllépésével). A konzervatív−liberális brit kormány 27 millió fontot spórolt meg az olimpiához köthető kiadásokból a tavalyi szigorítás révén, ám a kezdeti 5,3 milliárd fontos becsléshez képest elszálltak a költségek. Kisebb botrányt okozott a finanszírozásnál az is, hogy a költségvetés 23 százalékát az állami szerencsejáték által megtermelt nyereségből fedezik. Így mintegy 675 millió fontot átirányítottak a Lotterytől az olimpia szervezőbizottságához, a nonprofit szervezetek ennyivel kevesebbet kapnak. Ezt az olimpiai ingatlanok és eszközök eladásából tervezik visszaszolgáltatni a civileknek, ami azonban akár 2025-ig is eltarthat.

Nemcsak a kiadásoknál tartogathat problémákat a brit büdzsének a rendezés: a Financial Times szerint a brit államkincstár a várható közlekedési káosz miatt szünetelteti majd az állampapír-kibocsátást a játékok idején. A lap szerint attól tartanak a kincstárnál, hogy a legtöbb esetben a fő közlekedési útvonalak mellett, például Canary Wharfnál lévő irodákkal rendelkező elsődleges forgalmazóknál dolgozó kereskedők nem tudnak majd bemenni dolgozni, ezért az érdeklődés hiányával járó blamázs és magasabb hozamok elkerülése érdekében inkább lefújták a szokásos heti gilt-aukciókat. A július 27-e és augusztus 12-e között kieső kötvénykibocsátások pótlására ezért az átlagosnál lényegesen nagyobb tételben kell adósságot eladni a játékok előtti és utáni hetekben − egyes szakértők szerint ez megjósolhatatlanul hathat a másodpiaci hozamokra.

Kasnyik Márton
Kasnyik Márton

Ez is érdekelhet