Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Valamit tenni kell, hogy megváltoztassuk azt a rendszert, amelyet bizonyíthatóan könnyedén manipulálhattak bankok és egyének saját hasznukra − mondta egy konferencián a brit jegybank hamarosan leköszönő elnöke, Mervyn King. A londoni bankközi kamatláb, a Libor jelenleg is a globális pénzügyi világ egyik sarokköve, hiszen becslések szerint legalább 350 ezer milliárd dollárnyi hitel (például az amerikai lakossági hitelpiac 90 százaléka), derivatív értékpapír és egyéb eszköz kamatozása függ tőle. A brit bankszövetség (BBA) által naponta összeállított, a különböző lejáratok és devizák alapján számolt 150 különböző Libor-kamatláb a bankok önbevallásán alapult: a pénzintézeteknek arra a kérdésre kellett választ adniuk, hogy szerintük mekkora kamatra kapnának fedezetlen hitelt a bankközi piacon.
A BBA az így beküldött becsült kamatlábakat (a legfelső és a legalsó egynegyed kiszűrése után) egyszerűen átlagolta, és délben közzétette. Már a 2007−2009-es pénzügyi válság idején is sokan felfigyeltek rá, hogy nem a valóságos állapotoknak megfelelő számokat mutatja a Libor, ám a bankok ellen kezdeményezett vizsgálatok − amelyek közül egyet először a múlt héten zártak le a Barclaysszel szemben − rámutattak, hogy a manipuláció annál is mindennaposabb volt, mint ahogy a legvadabb feltételezések alapján gondolták.
A Barclays és az amerikai, továbbá brit hatóságok múlt heti peren kívüli megállapodásából egyértelművé vált, hogy a pénzintézet finoman szólva nem jóhiszeműen járt el. A megállapodáshoz csatolt dokumentumokból a szélesebb publikum is meggyőződhetett arról, hogy a bank dolgozói milyen magabiztossággal és természetességgel manipulálták az adatokat. A sokatmondó beszélgetés- és e-mail-részletekből kiderül, hogy az adatokat benyújtók elsősorban azt vették figyelembe, hogy a Barclays derivatív kereskedői mivel nyerhetnék a legtöbbet, és hogy a pénzintézet a válságban megtépázott imázsának milyen fals adatok tennék a legjobbat (a két cél esetenként ellent is mondhatott egymásnak, hiszen a banknak az alacsony forrásköltség, a kereskedőknek pedig a magasabb kamat volt a kedvező). Hiba lenne tehát hinni a bank és a hatóságok által sugalmazott képnek − írja Gillian Tett, a Financial Times szakírója −, miszerint itt néhány kereskedő magánakciójáról lett volna szó: a csalásokat gyakran feletteseik egyetértésével, esetenként utasítására hajtották végre.
A peren kívüli, tehát a rendes jogi eljárás végigvitele nélkül záruló ügy után a brit banknak mindössze 450 millió dollár bírságot kellett fizetnie az amerikai és a brit értékpapír-felügyeletnek, a CFTC-nek, illetve az FSA-nak, ami egyesek szerint kevesebb mint tizede a piac torzításával okozott károknak. A téma azonban napirenden marad, hiszen az HSBC-vel, a Royal Bank of Scotlanddel szemben, valamint a legnagyobb amerikai bankokkal, mint a JP Morgan vagy a Citigroup, szintén eljárás zajlik − várhatóan hasonlóan felháborító részletekkel.
A rendszert megváltoztatni nem lesz könnyű: a piaci adatok korábban sem voltak transzparensek, ráadásul a bankközi hitelpiacok az európai válság miatt gyakorlatilag kiszáradtak, ezért nehéz az önbevallás alternatíváját megtalálni. A Credit Suisse szerint először apró változtatások következnének (például több bankot vonnának be vagy később tennék közzé az adatokat), mélyebb reform azonban egyelőre valószínűtlen. A brit gazdaságpolitikai konszenzus azonban egyértelműen a reform irányába mozdult el a botrány hatására. George Osborne jelenlegi és Alistair Darling korábbi pénzügyminiszter is csatlakozott Kinghez, és több nyilatkozatban is nagyobb átláthatóságot biztosító benchmark-kamatláb kidolgozására szólított fel.
