Kétéves mélypontra esett a német termelői árindex májusban − tette közzé a német statisztikai hivatal. Az adat megerősíti, hogy az Európai Központi Banknak (ECB) egyre nagyobb lehetősége nyílik a beavatkozásra. Havi alapon 0,3 százalékkal csökkentek a termelői árak, az éves termelői árindex pedig 2,1 százalékra esett. Ebben elsősorban az energiaárak éves emelkedésének mérséklődése játszott szerepet − havi alapon 0,9 százalékot estek az energiaárak −, a vállalatok azonban továbbra sem képesek arra, hogy komolyabban árakat emeljenek. Az energiaárak kiszűrésével kapott termelői infláció mindössze 1,3 százalék volt. Elemzők szerint ez arra utal, hogy a gyárakban továbbra is sok a felesleges kapacitás, és a kereslet még az egyetlen erősnek tűnő eurózóna-országban sem erősödik olyan dinamikusan, hogy áremelést tenne lehetővé. Ezért az ECB-nek lassan inkább a dezinflációval, mintsem az inflációval kell felvennie a küzdelmet − értékeltek elemzők. Az eddiginél tehát valószínűbbé vált, hogy az ECB új lazításba kezd, ami minden bizonnyal kamatvágás formáját ölti.
