Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az Európán kívüli országok legfeljebb sürgethetik az európaiakat, hogy álljanak elő végre konkrét és gyors megoldásokkal az egész világgazdaságot megbénító adósságválság megoldására, azok azonban a saját gondjaikkal vannak elfoglalva − foglalható össze az elemzők véleménye a tegnap este kezdődött G20-találkozó előtt. A mexikói Los Cabosban tartott csúcson minden bizonnyal szóba kerülnek a globális keresletet élénkítő koordinált lépések is, a beharangozó politikusi nyilatkozatok alapján azonban egyértelmű: elsősorban az eurózóna vezetőitől, különösen Németországtól várnak előrelépést. A kínai miniszterelnök, illetve az amerikai és a házigazda mexikói elnök szavaiból arra következtethetünk, hogy a globális vezetők valamiféle összefogást, új és megerősített intézményrendszer gyors létrehozását várnák az eurózónától és a csigalassú folyamatot látva egyre türelmetlenebbek.
Az európai valutablokk négy hellyel is rendelkezik a G20-ban − Németország, Franciaország és Olaszország vezetői mellett az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barroso is hivatalos a csúcsra −, ám egyelőre nincs sok jele annak, hogy pont most történne meg az áttörés. Az új francia elnök, Francois Hollande ugyan határozottan más politikát követne, mint a legutóbbi, teljes kudarccal végződött cannes-i G20-csúcsot levezénylő elődje, Nicolas Sarkozy, ám ezzel csak még makacsabbá tette a megszorításpárti német álláspontot. A Brookings intézet elemzője szerint ebben változott a legnagyobbat a gazdaságpolitikai gondolkodás az utóbbi években: míg a 2009-es válságban, az átmenetileg sikeresnek mondható G20-válasz idején egyetértés volt a gyógymódot illetően − óriási és azonnali monetáris és fiskális élénkítés −, addig mostanra elpárolgott a konszenzus, és a globális recesszió fenyegetése sem szünteti meg a politika bénultságát.
Napi grafikonok
A találkozó másik fő kérdése a Nemzetközi Valutaalap (IMF) feltőkésítése. A politikusok ugyan eltökéltek, hogy sikerül 430 milliárd dollárra növelni az IMF tűzerejét − ahogyan arról áprilisban megállapodtak −, ám ezt két tényező is hátráltatja. A feltörekvő országok továbbra sem elégedettek a Valutaalap reformjának sebességével, ezért egyelőre kivártak, és nem jelölték meg, pontosan mekkora részét adnák a nagyrészt várhatóan az európai mentő csomagokra fordítandó forrásoknak. A legnagyobb feltörekvő országok a Valutaalap alaptőkéjének nagyobb részét szeretnék biztosítani, ami számukra nagyobb befolyást biztosítana a szervezetben hozott döntéseknél. Az Egyesült Államok eleve nem értett egyet a tőkeemelés szükségességével, márpedig a világ legnagyobb gazdasága nélkül érthetően nehéz lesz biztosítani a finanszírozást.
A vezető országok fórumának lassan fel kellene mutatnia valamit, ha továbbra is igényt tart arra, hogy komolyan vegyék − figyelmeztetnek megfigyelők −, az utóbbi csúcstalálkozók ugyanis egyre nagyobb kudarcokkal zárultak. A világ GDP-jének közel négyötödét kitermelő húszak találkozóján az egyik legnagyobb probléma egyes elemzők szerint maga a találkozó stílusa: a fórum ugyanis túl nagy és formális, ami lehetetlenné teszi spontán ötletek megvitatását. Ezért nagyobb szerepe van az előkészítésnek, az alacsonyabb szinteken viszont − a merev álláspontok ismeretében − valószínűbb, hogy zátonyra futnak az újító javaslatok.
