A várt 150 ezer helyett mindössze 69 ezer új munkahely jött létre májusban az USA-ban a nem mezőgazdasági ágazatokban, a munkanélküliségi ráta pedig hosszú idő után újra emelkedett − tette közzé a munkaügyi tárca. Az áprilisi és a májusi lészámnövekedést 49 ezer fővel rontották a felülvizsgálat után. A hivatalos munkanélküliségi mutató a revízió és az újra munkakeresőként regisztrált több mint hatszázezer ember miatt egy tized százalékkal, 8,2 százalékra nőtt.
Közgazdászok szerint a szokásosnál enyhébb tél lehetett a felelős azért, hogy a vállalatok előrehozták a felvételi időszakot, így mostanra kevesebb az új állás. Ennek hatása azonban májusra már kifuthatott volna, így valószínűbb, hogy mélyebb, szerkezeti jellegű problémák vannak. A cégek az utóbbi években elsősorban a költséghatékonyság javításával próbálták növelni nyereségüket, és a válságot követő hatalmas elbocsátási hullám után vonakodnak feltölteni az üres állásokat. Elemzők szerint a kettős − az európai adósságválsággal és az amerikai politikai, például az adózást is érintő helyzettel kapcsolatos − bizonytalanság is beruházásaik halasztására készteti a vállalatokat. A kormányzati szektor pedig zsugorodik, ezúttal 13 ezerrel kevesebben dolgoztak szövetségi, állami vagy önkormányzati finanszírozású munkahelyen.
A munkaerő-piaci adatok az amerikai fogyasztás szempontjából fontosak igazán. Utóbbi áprilisban 0,3 százalékkal, egy hónappal korábban pedig 0,2 százalékkal nőtt, ráadásul − mivel a bérek ennél valamivel csekélyebb mértékben emelkedtek − a megtakarítási ráta tovább esett. Jó hír azonban a lényegesen több munkakereső miatt jelentősen nagyobbá váló munkaerőpiac mellett, hogy az amerikai munkaügyi minisztérium háztartási felmérése szerint 422 ezerrel dolgoztak többen májusban.
