BUX 139468.07 -0,3 %
OTP 45970 0,04 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Csigalassú az amerikai fellendülés

Harmadszázalékkal lefelé módosították az első negyedéves amerikai GDP-növekedést, és a tegnap nyilvánosságra hozott munkaerő-piaci adatok sem adnak okot túl sok optimizmusra.

2012. június 1. péntek, 00:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az amerikai gazdaság az első olvasatban jelzett 2,2 százalék helyett csak 1,9 százalékkal bővült az első negyedévben − tette közzé az amerikai kereskedelmi minisztérium. Ez már komoly lassulást jelent a tavalyi utolsó negyedéves 3 százalék után, több elemző azonban már akkor is figyelmeztetett, hogy túlságosan a készleteiket növelő vállalatok optimizmusára, mint a beruházásokra vagy a fogyasztásra alapozódik a növekedés. Ezúttal a korábbi időszak 0,6 százaléka után már csak 0,2 százalékpontot adott a növekedéshez a készletek bővülése. A fogyasztás csalódást keltően 2,7 százalékkal nőtt, a vállalati beruházások 1,9 százalékkal emelkedtek, a kormányzati kiadások pedig 3,9 százalékkal zuhantak.

A bruttó nemzeti jövedelem (GNI) − ami nem tartalmazza a készletek változását, ezért sokak szerint hasznosabb mérőszám a GDP-nél − viszont 2,7 százalékkal emelkedett, ami valamivel jobb az egy évvel korábbi 2,6 százaléknál. A GDP-adat egyetlen igazán jól mutató pontja a vállalati profitok, a cégek nyeresége ugyanis negyedéves alapon 11,7 százalékkal, éves alapon pedig 14,8 százalékkal emelkedett.

A vállalatok egyre erősebb pénzügyi helyzete azonban továbbra sem mutatkozik meg túl erősen a munkaerőpiacon, sőt a foglalkoztatás bővülése egyre lassabb − olvashatjuk ki az ADP tegnapi adataiból. Az amerikai magángazdaság 133 ezer állást hozott létre májusban az ADP szerint, ami jelentősen elmarad a 150 ezres várakozásoktól. Az első munkanélkülisegély-kérelmek száma tízezerrel, 383 ezerre ugrott a múlt héten, amit szintén baljós jelként értékeltek a közgazdászok. A ma közzéteendő, nem mezőgazdasági munkahelyekről szóló adatnak azonban általában nagyobb fontosságot tulajdonítanak, a várakozás szerint 155 ezerrel bővül az amerikai foglalkoztatottság.

Kasnyik Márton
Kasnyik Márton

Ez is érdekelhet