Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Februárhoz képest 169 ezerrel többen, 17,4 millióan kerestek munkát az eurózónában márciusban. Ezzel már 11 hónapja folyamatosan nő a munkanélküliség az országcsoportban, utoljára 15 éve, még a valutaunió létrehozása előtt volt ilyen magas, 10,9 százalékos a mutató. Az EU egészében változatlanul 10,2 százalék volt a ráta. Az eurózóna válsággócaiban nincs megállás a lejtőn: Spanyolországban 24,1 százalékra, Olaszországban pedig 9,8 százalékra nőtt a munkanélküliség, Görögországot érintően pedig ugyan január óta nem áll rendelkezésre új statisztika, de nem lenne meglepő, ha már a spanyol rekordszinttel vetekedne a hivatalos állástalansági adat. Különösen tragikus a foglalkoztatottság a 25 évnél fiatalabbak körében: Spanyolország mellett már Görögországban is ötven százalék felett van a fiatalkori munkanélküliség és Olaszországban, valamint Portugáliában is fenyegetően emelkedik a harminc százalék körüli szintekről. Elemzők szerint már csak korlátozottan magyarázható a magas munkanélküliség strukturális tényezőkkel, és egyre nagyobb a súlya a kormányzati megszorításoknak, az ezekkel kialakuló recessziós spiráloknak, valamint a párhuzamosan egyre borúsabbá váló fogyasztói és vállalati várakozásoknak.
Eközben Németországban − ahol áprilisban, ha csak minimálisan is, de meglepetésre három év után először újra nőtt a munkanélküliek száma, a mutató azonban 6,7 százalék maradt − éppen hogy a túl erős munkaerő-piaci helyzet okoz fejfájást a cégeknek és a gazdaságpolitikusoknak. A vállalatoknál, különösen a magasabb szakértelmet igénylő szegmensben, egyre erősebb a munkaerőhiány, ami néhol már a teljesítmény növelésében is problémát jelent. A szakszervezetek pedig láthatóan megelégelték, hogy a vállalatok nyereségének növekedéséből nem részesednek, ezért egyre erősebben kampányolnak az inflációt meghaladó béremelésekért. Az egyik legnagyobb, 3,6 milliós tagsággal rendelkező szakszervezet, az IG-Metall például két év alatt 6,5 százalékos béremelést követel. Ennek elmaradása esetén sztrájkot is kilátásba helyeztek, a munkaadóknak pedig egyre kisebb a mozgástere az alacsony munkanélküliség miatt.
A magasabb bérek miatt beinduló fogyasztásnak más országokban talán örülnének is, a német gazdaság azonban egyoldalúan exportorientált és a háztartások sokkal inkább hajlamosak megtakarítani, mint többet fogyasztani − ráadásul a béremelések a német gazdaságpolitikai döntéshozóknál általában egyet jelentenek az inflációs fenyegetéssel. Az Európai Központi Bank kormányzói egyre gyakrabban beszélnek arról, hogy Németország számára már túl laza az a monetáris politika, aminek a periféria további lazítását követeli − ezért nem lenne meglepő, ha fokozódnának az eurózónán belüli feszültségek.
