Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A francia gazdaság egyik legnagyobb szerkezeti gyengesége, a kétezres évek eleje óta deficites folyó fizetési mérleg meglepő módon az ország előnyére szolgált a 2008−2009-es válság idején − állítja a francia kormány közeli kutatóintézet, a CEPII egy tanulmánya. A gondolatmenet szerint a negatív tőkemérleg és az alacsony megtakarítások miatt a francia bankok kevésbé voltak kitettek az amerikai és az európai ingatlanpiaci buborékoknak, mint a hatalmas megtakarítások miatt óriási mérlegfőösszeget kezelő német pénzintézetek − így jóval kevesebbet vesztettek a válság idején. Ráadásul Franciaországban a kivitel a GDP 22 százalékát teszi ki − szemben a német 41 százalékkal −, az alacsony exportkitettség miatt a külső piacok bedőlése is kevésbé érintette az országot. A kormány pedig, hűen a második világháború után kialakult dirigista hagyományhoz, gyors költségvetési élénkítéssel reagált, miközben a francia ingatlanpiac − ahol többen szintén buborékot láttak − \"puhán\", nagyobb pánik nélkül kezdett földet érni.
Az azóta eltelt évek csak bizonyos mértékig igazolták a francia modellt: a gazdaság a dél-európai országokkal ellentétben nem váltott stagnálásból recesszióba (igaz, az első negyedév nullaszázalékos növekedése nem nevezhető diadalmenetnek) és a munkanélküliség továbbra sem számít kiugróan magasnak: nagyjából egybeesik az eurózóna 10 százalékos átlagával, és az utóbbi évtizedben is csak kevéssel volt ez alatt. A jövedelmi egyenlőtlenség jóval alacsonyabb és a szociális háló is erősebb, mint akár az angolszász országokban, akár Németországban. A francia gazdaság motorja, a belső fogyasztás a legfrissebb adat szerint meglepően élénk és − amennyiben viszonylag alacsony marad a kamatszint a kötvénypiacon − nem tűnik lehetetlennek, hogy néhány éven belül valóban egyensúlyba kerül a francia költségvetés.
A rendszer azonban az évek múlásával egyre nagyobb nyomás alá került. Az eurózóna válsága okozta pánikban a dél-európai országok rohamléptekkel vágtak a régóta halogatott reformokba, miközben Franciaországban mintha megállt volna az idő − fogalmazta meg az Economist brit hetilap számos piaci elemző és a francia munkaadói érdekképviselet (Medef) hosszú ideje képviselt véleményét. Különösen sokat kritizálják a liberális közgazdászok a francia állam a GDP arányában 56 százalékos, ezzel a fejlett világban csúcstartó újraelosztását, a merev munkaerő-piaci szabályokat, a magas béreket és a béren kívüli, adminisztratív terheket és egyéb költségeket. A francia feldolgozóipari export egy évtized alatt hatalmas hátrányba került nem csupán a kelet-ázsiai országok kivitelével, hanem a szomszédos Németországéval szemben is, és ezt csupán részben ellensúlyozta a szolgáltató szektor lendületes növekedése. Az export stagnálásával viszonylag zárt maradt a francia gazdaság, és így egy esetleges külső piaci fellendülést sem tudna kihasználni, mint nyugati szomszédja. A folyó fizetési mérleg és a költségvetés kettős hiánya miatt az államadósság hosszú ideje emelkedő pályán van. A bankok pedig amilyen sikeresen megúszták az ingatlanpiaci válságot, annyira mély válságba kerültek az eurózóna problémái miatt.
A két legesélyesebb elnökjelölt gazdasági programja mindenesetre nem nyugtatta meg a változtatásokat követelő kritikusokat, elsősorban azok elnagyoltsága és az alapos gazdaságpolitikai vita hiánya miatt. Hollande több kezdeményezését ráadásul jókora ellenkezés fogadta a szakértők részéről: elsősorban a jövedelemadó felső kulcsának 75 százalékra emelését és az eleve túl merevnek tartott munkaerő-piaci szabályozás további erősítését kritizálták. Gazdasági programjának kifejtésekor Sarkozy sem annak népszerűtlenebb oldalaira koncentrál. Így bárki is nyeri az elnökválasztást, elemzők szerint nem lesz arra felhatalmazása, hogy olyan reformok megvalósításába kezdjen, amelyek javítanának a francia gazdaság szerkezeti gyengeségein.
