Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Újabb rekordokat ütöttek hétfő reggel a spanyol kötvényhozamok és cds-felárak: a tízéves állampapírok hozama közel volt ahhoz, hogy elérje a 6,2 százalékos szintet (ez már jóval gyengébb a tavaly decemberi, LTRO előtti állapotnál), miközben a pánik miatt történelmi mélységbe bukó német bundokhoz viszonyított felár − akárcsak a tízéves papírok cds-felára − tovább távolodott az 5 százaléktól. Délutánra némileg enyhült a helyzet a spanyol állampapírpiacon, a tízéves hozam újra 6 százalék alá esett. A trend azonban egyértelmű, s ha hasonló ütemben folytatódik, akkor előbb-utóbb elkerülhetetlen lesz, hogy az eurózóna negyedik legnagyobb gazdasága valamiféle IMF/EU-segélyprogramhoz folyamodjon.
A spanyol kormány a jelek szerint előre menekülne, Mariano Rajoy miniszterelnök drámai hangú beszédben szólt a deficitcsökkentés elleni harcban való határozottságról; a konzervatív politikus állítása szerint nem számított arra, hogy ilyen gyorsan kell meglépni a drasztikus reformokat. Az ijesztő piaci helyzet hatására gyorsan kiszivárogtatták kormányzati források, hogy már májustól korlátoznák a régiók költségvetési hiányát (Spanyolországban a hivatalos államadósság-rátába nem számolják bele a nem túl fegyelmezett költségvetési politikát folytató régiók adósságait; ez nagyjából harmadával növelné a hivatalos mutatót). Luis de Guindos gazdasági miniszter pedig még a hétvégén beszélt arról, hogy az Európai Központi Banknak kellene újra beindítania másodpiaci kötvényvásárlásait, amivel a bankrendszernek nyújtott ezermilliárd eurós refinanszírozási hitelek óta leálltak. A kormány bejelentette, hogy a gazdaság kifehérítése érdekében 2500 euró felett betiltják a bérek készpénzben való kifizetését − pedig Görögországban és Olaszországban ennél szigorúbb kezdeményezések sem vezettek eredményre.
Nem tudni, hogy a piacok attól félnek-e jobban, hogy a spanyol kormány határozatlan lesz a költségvetési politikában, vagy éppen attól, hogy megvalósítja azt, amit ígér − kommentálta Wolfgang Münchau a Financial Timesban a Rajoy előtt álló dilemmát. Miközben a spanyol gazdasági válságnak nem sok köze volt a fegyelmezetlen fiskális politikához: az ingatlanpiaci buborék kipukkadása hatalmas munkanélküliséget, valamint szintén óriási, a bankok mérlegeiben bujkáló leíratlan mérgező eszközállományt hagyott maga után. Piaci elemzők szerint a mostani drámai helyzet mögött mindössze az áll, hogy a spanyol bankoknak elfogyott az LTRO-ból nyert, a spanyol kötvényekre szánt ingyenpénze.
A munkanélküliség, az ingatlanszektor és a bajba jutott bankrendszer összekapcsolódó problémáin számos közgazdász − köztük Paul Krugman és Joseph Stiglitz − szerint a fiskális fegyelem önmagában nem tud javítani. A kiadások csökkentése, valamint a bevételek növelése pedig hiába javítja − fájdalmasan lassan − a költségvetési egyenleget, az ország előtt álló makropályát jelentősen rontja. Ez még nagyobb korrekciót tesz majd szükségessé, és összességében csökkenhet is az esély arra, hogy Spanyolország visszafizesse adósságait. Egy sikeresebb válságkezeléshez a legtöbb szakértő szerint egy hiteles, növekedésbarát, hosszú távú tervre lenne szükség, amiben − legalábbis átmenetileg − nem a kiadáscsökkentésre helyeződne a hangsúly. Ebből a stratégiából egyelőre csupán egy korlátozott munkaerő-piaci reform körvonalazódott − ami ráadásul átmenetileg tovább növelheti a munkanélküliséget −, az ambiciózusabb terveknek azonban gátat szab a tavaly decemberben német nyomásra kialkudott európai költségvetési alapszabály is.
