A béreknél gyorsabban növekvő infláció, valamint a gyengébb fogyasztói bizalmi index elemzők szerint újabb bizonyítékkal szolgál arra, hogy a fellendülés az Egyesült Államokban csigalassú lesz. A fogyasztói árindex márciusban 0,3 százalékkal emelkedett a megelőző hónaphoz képest, miközben az inflációval kiigazított munkabérek 0,4 százalékkal csökkentek − tette közzé az amerikai munkaügyi minisztérium. Éves összehasonlításban 2,7 százalék volt a fogyasztói árindex, ami jelentős lassulás a februári 2,9 százalék után. Az üzemanyagárak növekedése ugyan nagymértékben fékeződött, hiszen februárban már csak 1,7 százalékkal bővültek, ám elemzők szerint aggodalomra ad okot, hogy a bérnövekedés nem tart lépést az árakkal. Erre magyarázat a számos megoldatlan strukturális hátrány, a magas munkanélküliség és a kapacitásfelesleg is korlátozza a bérek emelkedését. Az amerikai gazdaság 70 százalékát kitevő fogyasztást viszont a bérnövekedés − illetve komolyabb munkaerő-piaci expanzió − hiányában csak hitelekből finanszírozható, ami szintén korlátokba ütközik.
Az amerikai fogyasztók ennek ismeretében egyre inkább aggódnak − olvasták ki elemzők a Michigani Egyetem fogyasztói bizalmi indexéből, ami áprilisban 75,7 pontra esett a márciusi 76,2 pont után. Az elemzői várakozás változatlan mutatót jósolt. A tavaly december óta beérkezett pozitív munkaerő-piaci adatok ugyan az előző hónapban egyéves csúcsra emelték az indexet, azóta viszont lelassult a foglalkoztatottság bővülése, az élelmiszer- és üzemanyagárak emelkedése pedig csökkentette a háztartások elkölthető jövedelmét.
