Két nap intenzív tárgyalás után, szombat hajnalban kiderült, hogy megszülethet az Európai Unió tervezett alkotmányának helyébe lépő „reformszerződés”. A sikerhez szükség volt arra, hogy Lech Kaczynski lengyel elnök elfogadja Angela Merkel német kancellár kompromisszumos javaslatát. Varsó (az oda-vissza csapkodó fenyegetőzések után) végül lemondott a tagállamok szavazati súlya kiszámítására indítványozott négyzetgyök modellről, cserében viszont 2017-ig fennmaradhat a Lengyelország számára előnyösebb jelenlegi megoldás. A csúcs nagy nyertese Tony Blair lett, aki minden, számára fontos kérdésben sikert aratott. Elérte, hogy a brit munkajogot ne kösse az Alapjogi Charta, és az új uniós külpolitikai főmegbízott sem csonkíthatja majd London szuverenitását. A hollandok sem panaszkodhatnak: igényeiknek megfelelően az uniós törvénykezésben nagyobb szerephez juthatnak a nemzeti parlamentek, és a jövőbeli bővítésekben kiszűrik a politikai döntést. A magyarok szemfülességben és sikeres közvetítő szerepben tűnhettek ki.
