Az euró esetleges 2009-es bevezetésének költségei jelentősen meghaladhatják az ebből származó hasznokat, így Csehország könnyen abba a csapdába eshet, amibe néhány, már ma is eurót használó állam is beleesett – vélekedett a Hospodárské Noviny című cseh lapnak adott interjújában Miroslav Singer, a prágai jegybank kormányzóhelyettese, aki ennek megfelelően nem is tartja túl ésszerűnek a 2009-es céldátumot. Véleménye szerint megrekedt a cseh gazdaságnak az eurózónáéval való harmonizációja, csökkent a munkaerőpiac rugalmassága és emelkedett a tartós munkanélküliek aránya. A cseh jegybank és a kormány 2009–2010-re tette a közös európai pénz bevezetésének dátumát, de piaci befektetők ma már egyre inkább ez utóbbit tartják reálisnak. Singer egyúttal sürgette, hogy a kormány a vártnál dinamikusabb gazdasági növekedés nyomán a korábban elfogadottnál ambiciózusabb hiánycsökkentést hajtson végre.
A kormányzat azonban a jelek szerint a vártnál nagyobb adóbevételeket nem a deficit mérséklésére, hanem a megnövekedett kiadások fedezésére kívánja felhasználni. Legalábbis erre következtet a Mladá Fronta Dnes, amely arról számol be, hogy a Paroubek-kormány egy évvel a parlamenti választások előtt lakás- és útépítésekbe kezd, és fizetésemelésekre készül. 2006 januárjától egyebek között átlagosan 300 koronás nyugdíjemelést tervez és 750 ezer állami alkalmazott bérét emeli (az egészségügyben dolgozóknak már 2005 szeptemberétől), emellett súlyos milliárdokat szán intenzív lakás- és sztrádaépítő programra. A dinamikus gazdasági növekedés miatt jövőre várhatóan 20 milliárd koronával több jövedelem- és társasági adó folyik be a kincstárba, mint az idén, de a kiadások nagy részét így is a privatizációs bevételekből állják. A Ceský Telecom távközlési társaság eladásából befolyt 83 milliárd koronából a Mladá Fronta Dnes szerint már 40 milliárd elszivárgott a lakás- és közlekedési alapba, továbbá a régebbi környezeti károk felszámolásának finanszírozására.
