Az orosz kormány megkezdte az orosz állampolgárok hazaszállítását Irakból - jelentette tegnap az ITAR-TASZSZ hírügynökség kairói diplomáciai forrásokra hivatkozva. Az orosz hírügynökség szerint több mint ezer orosz állampolgár tartózkodik az arab országban. Sajtójelentések szerint az Irakban működő orosz cégek tegnap megbeszélést tartottak és a kiűrítés mellett döntöttek. A moszkvai külügyminisztérium és az érintett orosz cégek képviselői egyelőre nem erősítették meg a jelentést. A döntés a külügyminisztérium hatáskörébe tartózkodik - mondta a Lukoil szóvivője az ITAR-TASZSZ-nak. Létezik egy evakuálási terv, amelynek koordinálása a bagdadi orosz követség hatáskörébe tartozik, de nem tudok róla, hogy hatályba léptették volna - tette hozzá. Számos külképviselet már korábban úgy döntött, hogy a minimumra korlátozza az Irakban maradó személyzet létszámát, de az orosz kormány, amely ellenzi a katonai fellépést és szoros kapcsolatokat ápol Irakkal, eddig nem követte példájukat. Igor Ivanov külügyminiszter január végén úgy nyilatkozott, hogy mintegy 700 "szakértő" tartózkodik az országban.
