Januárban megtört a német Ifo- index süllyedésének hét hónapig tartó sorozata: a 7000 nyugatnémet vállalat felmérése alapján összeállított üzleti bizalomindex a decemberi 87,3-ről 87,4 pontra emelkedett. A Reuters által megkérdezett elemzők 87,5 pontra számítottak. A főindexen belül a jelenlegi helyzet és a kilátások megítélése egyaránt kedvezőbb lett.
A keletnémet vállatok üzleti hangulata januárban már a második hónapban javult. Az építőiparban és a nagykereskedelemben ugyancsak jobb az üzleti hangulat, a feldolgozóipari vállalatok azonban a korábbinál valamivel kedvezőtlenebbnek látják kilátásaikat, a kiskereskedelmi cégek pedig jelenlegi helyzetüket. Az Ifo-index általában megbízható indikátora a német gazdasági konjunktúra alakulásának, amiből az egész eurózóna kilátásai is kiolvashatóak. A szakértők már korábban szerény javulást jósoltak, miután az ipari termelés novemberben a vártnál erősebben emelkedett és a gépipari megrendelések megugrottak. Az Ifo-index javulását az elemzők azért is kedvezőnek tartják, mert az euró erősödése és a háborús kilátások épp az ellenkező irányban hatnak (a felmérés még az Irak körüli vita felforrósodása előtt készült).
Egyes elemzők szerint az adatok azt jelzik, hogy a német gazdaság, amely tavaly mindössze 0,2 százalékkal nőtt, elérte a mélypontot, és az év második felében megindulhat a fellendülés az iraki helyzettől, valamint az euró árfolyamának alakulásától függően. Az európai valuta 9 százalékot erősödött a dollárhoz képest az elmúlt két hónapban, ennek ellenére az adatok az exportmegrendelések növekedését jelzik; sokak szerint a GDP egyharmadát adó kivitel lesz idén a gazdaság motorja. Hans Werner Sinn, az Ifo igazgatója szerint a kedvezőtlen körülmények miatt korai lenne fordulatról beszélni a német gazdaságban. A német kormány ma teszi közzé éves gazdasági jelentését, amelyben a Reuters információi szerint 1,5-ről 1,0 százalékra rontja az ez évre szóló GDP-növekedési előrejelzését.
G. T.
