Az Európai Parlament (EP) formálisan is jóváhagyta a 15 tagállam kormánya által elfogadott kompromisszumot, amelynek értelmében 2009-re halasztják az állatokon kikisérletezett kozmetikumok teljes tilalmát az Európai Unión belül. Az EP tavaly júniusban szavazta meg a jogszabályt, amely 2005-től léptette volna életbe a tilalmat, de az európai honatyák novemberben a kormányok kérésére a halasztás mellett döntöttek annak érdekében, hogy enyhítsék annak hatását az évi 50 milliárd dolláros piacra. A halasztás a képviselők szerint megfelelő időt ad a kozmetikai cégeknek, hogy alternatív megoldásokat találjanak a kozmetikumok kikisérletezésére. Az EU-országok kormányai a határidő kitolásával a washingtoni kormányzat ellenállását is enyhíteni kívánták, mivel a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályaiba ütközhet az import betiltása azokból az országokból - egyebek között az USA-ból és Japánból -, ahol előírják az állatkisérleteket.
Az európai laboratóriumok évi 40 ezer nyulat, tengeri malacot, egeret és más állatot használnak tudományos kisérletekre. Az EU tagállamai tagállamai közül Nagy-Britanniában és Hollandiában már betiltották a kozmetikumok és piperecikkek állatokon történő kipróbálását, de a másutt kikisérletezett szerek ottani értékesítését továbbra is lehetővé teszik. A nagy kozmetikai cégek, köztük a L'Oreal SA, a Wella AG és a Procter & Gamble Co. eddig 500 millió eurót fordítottak arra, hogy új kisérleteket dolgozzanak ki és beszüntessék a készítmények kipróbálását az állatokon.
(NAPI)
