A FED-beli riasztás hamisnak bizonyult, így a vezetők, köztük Alan Greenspan Fed-elnök és az alkalmazottak visszatérhettek irodáikba. A bombariadót azután rendelték el, hogy biztonsági őrök rutinellenőrzés közben gyanús csomagra bukkantak egy, a székház mellett álló utcai szemétládában, és a robbanóanyagok „kiszimatolására” idomított kutyák pozitívan reagáltak a gyanús tárgyra. A helyszínre kiküldött szakértők azonban megállapították, hogy a csomag teljesen ártalmatlan, nincs benne robbanóanyag, és ez vonatkozik arra a két gyanús tárgyra is, amelyeket aztán a Fedhez közeli parkban találtak meg.
A Fehér Ház körüli riadalmat minden jel szerint véletlenül idézte elő egy egymotoros Cessna típusú repülőgép, amely északkeleti irányból hat kilométerre közelítette meg a Fehér Házat. A Cessna a Ronald Reaganről elnevezett repülőtér felé haladt, de nem vette fel a megfelelő időben és formában a rádiókapcsolatot az irányító toronnyal, amely aztán riadóztatta az elnök biztonsági szolgálatát. A kiürítés ugyancsak vaklárma volt, és kevesebb mint negyedóráig tartott. George W. Bush amerikai elnököt - aki egy republikánus adománygyűjtő vacsoráról éppen abban a pillanatban tért vissza a Fehér Házba, amikor kiürítették az épületet - nem menekítették biztonságos helyre testőrei, az elnök végig a Fehér Házban tartózkodott. Egy neve elhallgatását kérő magas rangú kormányzati tisztviselő hangsúlyozta, hogy az elnök élete egy pillanatig sem forgott veszélyben.
Az elővigyázatosságból elrendelt riadót csak azután fújták le a biztonságiak, hogy a repülő irányt váltott. A Cessna végül két F-16-os vadászgép kíséretében Virginia állam fővárosában, a Washingtontól mintegy 160 kilométerre délre fekvő Richmondban szállt le.
Bár a Fehér Ház kiürítése gyakorlatilag felesleges óvintézkedésnek bizonyult, a világban létező félelmet mi sem igazolja jobban, hogy a hír hallatán a már nyitva tartó ázsiai pénzpiacokon azonnal esni kezdett a dollár árfolyama a jennel és az euróval szemben. A tokiói tőzsde irányadó indexe, a Nikkei 86 ponttal (0,82 százalékkal) esett, és csak a pozitív hírek nyomán kezdte visszatornázni a veszteségeket.
